Élet a könyvtárban

Élet a könyvtárban

Az uzoni Erdélyi Lajos Könyvtárban Ballai Tímea könyvtárosnak köszönhetően élénk tevékenység zajlik, a közművelődési eseménynaptárban is sok bejegyzés van erre az évre.

Csak az elmúlt két hónapban két író-olvasó találkozónak adott helyet a kúria: dr. Székely Zsolt egyetemi tanár Felsőháromszék településfejlődése az őskortól a 17. századig című tanulmánykötetéről beszélt az érdeklődőknek, míg Czegő Zoltán író, költő két verseskötetét (Ítéletidő, Magyar igézetek) és Unokás zsoltárok című lírai prózakötetét mutatta be, Kopacz Attila könyvkiadó kérdéseire is válaszolva.

Nemrég a sokáig idegenvezetőként is tevékenykedő nyugdíjas földrajztanárt, több útleírás szerzőjét, Török Árpádot látták vendégül, aki az irodalomkedvelőknek az Emléktöredékek útikönyvét hozta el. Az eseményen közreműködött Péter Sándor nyugalmazott magyartanár.

A kicsiket rajzfilmvetítéssel csábítják a könyvtárba, legutóbb Ricsi, a gólya történetét nézhették meg, illetve minden nap kézműveskedhetnek, színezhetnek az olvasóteremben. S mert az olvasó-utánpótlás is elsőrendű feladata egy könyvtárosnak, versenyt is meghirdetett a könyvtáros: minden kikölcsönzött könyvről pár mondatban mesélniük kell a gyerekeknek, akik 15 pont kigyűjtése után kis meglepetésben részesülnek.

Hozzászólások