Hirmondo

Fásszínt építenek

Fásszínt építenek

A cigányblokként ismert tömbház mögé fásszíneket építenének – tudtuk meg Benedek-Huszár János polgármestertől. A beruházás a ROMACT Romania program keretén belül valósulna meg, mely az Európai Uniónak a romák felzárkóztatását célzó programja. A mintegy 15 ezer eurós beruházás egyharmadát finanszírozná az EU, a többi pénzt helyi forrásokból teremtenék elő.

A tömbházban 41 lakrész található, ebből 28-at bérelnek a tanácstól az ott lakók, akik a téli fűtést javarészt fával oldják meg. A ROMACT Románia szerint negyven lakrészben fűtenek fával, tehát szinte az egész blokkban. Közleményükben az áll, hogy az eddigi raktár tűz- és fertőzésveszélyes gócpontnak bizonyult, ezért azt 2021 tavaszán lebontották, és szükségszerűvé vált egy új raktár építése, betonalappal és fémszerkezettel. „A raktár építésének már de­cem­berben nekifognának, és tavasszal folytatnák” – hangsúlyozta Barót elöljárója.

Hirdetés
Hirdetés

A tömbház mögötti teret, mint az fotónkon is látható, jelenleg többnyire parkolónak használják, de szeméttároló kukáktól elkezdve minden is található a helyszínen, ami eléggé lehangoló látványt nyújt.
A ROMACT programot 700 ezer euró értékben még 2013-ban indította el az Európai Tanács és az Európai Bizottság, azzal a céllal, hogy segítsék a romák társadalomba való beilleszkedését Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Olaszországban és Szlovákiában, mely országok mindegyikében jelentős roma közösségek élnek.

Hozzászólások