Hirmondo

Facsemetéket ültetnének

Facsemetéket ültetnének

A szárazajtai Ajtai Abód Mihály Általános Iskola tanulói az Iskola másképp hétre készülnek. A jövő héten esedékes programok között szerepel egy törcsvári kirándulás, valamint egy háromnaposra tervezett facsemete-ültetési akció is, utóbbit a szárazajtai közbirtokossággal karöltve tervezik, azon nagybaconi diákok is részt vennének.

– A facsemeték megvannak, azokat a közbirtokosság egyik erdőrészén ültetnék el a tanulók, akik egyúttal környezetvédelmi ismereteiket is gyarapítanák, megismernék az erdővédelem fontosságát, de azt is, hogyan kell elültetni egy facsemetét – osztotta meg lapunkkal Péter Attila szárazajtai iskolaigazgató. A helyszínt egyelőre még takarítja a közbirtokosság, amint végeznek, a faültetés pontos dátumát is leszögezik. Mindemellett az iskolások egy, a falu bejáratánál kialakítandó játszótér rendezését is tervbe vették az Iskola másképp héten. Azt szeretnék, ha a játszótér a gyermeknapra, június elsejére elkészülne, építését a helyi tanács, a közbirtokosság és a Lármafa Egyesület is segíti.

Nagy Károly, a szárazajtai közbirtokosság elnöke elmondta, tervük egy két évvel ezelőtt leégett, négyhektáros erdőrészt újraültetni, a facsemetéket – húszezer bükk-, juhar- és fenyőfacsemetét – pályázat révén szerezték be a Mihai Eminescu Trust Alapítványtól, mely már az elmúlt években is több százezer facsemetével járult hozza a székelyföldi erdőtelepítésekhez. – Ezek egy részét fogják az iskolások elültetni – tette hozzá.

Hozzászólások