Hirmondo

Czilli Balázs a legutóbbi mandátumáról

Czilli Balázs a legutóbbi mandátumáról

Mint azt megírtuk, Czilli Balázs újrázott és továbbra is ő tölti be a művelődési ház igazgatói tisztségét Kovásznán. Az elmúlt négy év megvalósításairól, előadásairól, a jelenlegi járványhelyzetben látogatható tárlatokról és a tervekről faggattuk.

Hirdetés
Hirdetés

– Melyek voltak azok a jelentősebb beruházások az elmúlt 4 évben, amelyeket fontosnak tart

– Megemlíteném a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár közös épületének renoválását, a csomakőrösi kultúrotthon külső felújítását, a Kádár László Galéria belső felújítását (új fűtésrendszer kiépítése), nagy értékű színházi reflektorok, dimmerek és mikrofonok beszerzését, illetve mozivászon és nagy fényerőjű projektor vásárlását és felszerelését a kovásznai művelődési központ épületében, hangszerek vásárlását a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar részére, amely egy jelentős hangszeradománnyal egészült ki testvérvárosi támogatással.

 

– Mely színházak fordultak meg Kovásznán?

– Kiemelném Szigligeti Színház Bányavirág című előadását, a Kézdivásárhelyi Városi Színház Ketten a neten, a Tamási Áron Színház Az ezredik éjszaka előadását, a Bekecs Néptáncszínház Legendák kertjében című táncszínházi darabját, az Andrei Mureșanu Színház több gyermek- és felnőttelőadását, és a határon túlról két évadban vendégül láttuk a Magyarkanizsai Udvari Színház három produkcióját. Az egyéni előadások közül meg kell említenem az Uniter-díjas Bogdán Zsolt Ady-műsorát, valamint Marosán Csaba színművész előadásait.

 

– A helyi tehetségeknek is tered adnak…

– A helyi amatőr színházi mozgalmat nem lehet eléggé dicsérni, hiszen Kovászna-szinten a legrégebben működő, lassan 50 éve alapított Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad mellett a Pokolsár Egyesületnek és a Pódium Egyesületnek is van felnőtt színjátszó társulata, továbbá a Teculescu Egyesület román nyelvű diákszínpadot is indított Minicinis névvel. Ők is már több éve működnek, tavaly ráadásul – igaz, csak egy bemutató erejéig – a Tanulók Klubja keretében is működött egy diákszínpad. Ezek a csapatok mindig otthont találtak a művelődési ház termeiben. Két amatőr színjátszó fesztiválnak is otthont adtunk, ezek a felnőtt színjátszókat felvonultató KASZIT és a diákszínjátszóknak szóló, általában három-négy nyelven zajló Juventus fesztivál.

 

– A gyerekekre is gondolnak…

– A legkisebbeknek gyermeknapot, bábszínházi előadásokat szerveztünk, vendégünk volt a marosvásárhelyi Ariel társulat és a sepsiszentgyörgyi Cimborák bábszínház, a kolozsvári Sétáló Bábszínház, Pál Ibolya bábos Gyergyószentmiklósról, valamint Kovács István bábos Kolozsvárról.

 

– Megemlítené az egyéb kulturális eseményeket?

– Havi rendszerességű rendezvények voltak a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület szervezésében a Fábián Ernő Népfőiskola és az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub eseményei, amelyek könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal színesítették a város művelődési életét. A kiállítások közül a teljesség igénye nélkül kiemelném a nemzetközi vonzerejű Csoma-tárlatot, az Incitato alkotótábor kiállítását, Török Gáspár, Mikola Zoltán fotóművészek egyéni kiállításait, illetve a Magyar Fotóművészeti Egyesület közös kiállítását, a Deák Barna és Deák M. Ria kovásznai művészházaspár közös kiállítását, Nicolae Bohățel kovásznai szobrász egyéni kiállítását, Vetró András szobrászművész egyéni kiállítását és a Gazdáné Olosz Ella-emlékkiállítást, amely munkái a budapesti Nemzeti Galériában is közszemlére voltak bocsátva előzőleg.

 

– Melyek azok a koncertek, amelyeket kiemelne?

– Koncertek közül a legfrissebb nagy élményünk Falusi Mariann és a Sárik Péter Trió közös koncertje volt, de ebben a pár évben vendégünk volt a Pápai Fúvószenekar, több ízben Rákász Gergely koncertorgonista, a Bagossy Brothers Company, a Napoleon Boulevard, az Edda, Charlie, a Pokolgép és még sokan mások a városnapok fellépői között.

 

– Mi az, ami ön szerint a legfontosabb a kovásznai kulturális életben

– Talán a legfontosabb, hogy a civil szervezetekkel és az önkormányzattal karöltve éves rendszerességű programsorozatot bonyolítunk le, kiemelt kulturális programok elnevezéssel, amely egyfajta gerincét adja a kovásznai kulturális életnek.

 

– Jelenleg mely kiállítások látogathatóak?

– Jelenleg a kiállításaink látogathatók, a Kádár László Képtárban és a Gazdáné Olosz Ella Galériában, de ahogy enyhülnek az országos intézkedések, mi is színesítjük a kínálatunkat. Egyelőre a szabályozásoktól függünk, rengeteg külső-belső munkálattal haladtunk nagyot a kijárási korlátozások alatt, de az igazi előrelépés az lenne, ha újra szabadna rendezvényeket szervezni.

 

– Milyen rendezvényeket kellett lemondani a járvány miatt? Merre tovább, ha visszatér az élet a normális kerékvágásba?

– A járvány természetesen mindent lelassított, rengeteg rendezvényt le kellett mondanunk, más programokat elhalasztanunk. Április és június között a Csoma-napi kulturális forgatagon túl vendégünk lett volna a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum, a Szigligeti Társulat és a gyergyói Figura Stúdiószínház, de mindent el kellett halasztani. Nagyon reméljük, hogy mikor visszatér az élet a normális kerékvágásba és sikerül új időpontokat egyeztetni, akkor egy színházbérletre való előadással kedveskedhetünk a kovásznai közönségnek. Egyébként az utóbbi évek nagy hiányossága pontosan ez a bérletrendszer volt Kovásznán, idén jó költségvetéssel és nagy reményekkel indultunk neki ennek is. Bízom benne, hogy amire tényleg valós igény van, az előbb-utóbb sikerülni fog, ha mellettünk állnak a nézők és a támogatók.

Hozzászólások