Hirmondo

Biztosítva a tűzifa

Biztosítva a tűzifa

Kommandón a helyi önkormányzat által tervezett beruházások az ütemterv szerint haladnak, Kocsis Béla polgármester örömére, aki ottjártunkkor kifejtette, mind a fedett sportpálya, mind az egészségügyi központ megépítése kiemelkedően fontos a község számára.

Kocsis Béla elöljáró lapunknak elmondta, az önkormányzatnak a kommandói állami erdészettel közösen sikerült biztosítani a tűzifát az azt igénylőknek. „Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert amíg a legtöbb községben a polgármesteri hivataloknak gondot jelentett a téli tüzelő biztosítása, nekünk maradéktalanul sikerült a lakosság ilyen jellegű kéréseinek eleget tenni” – mondta, hozzátéve, az önkormányzatnak 1288 hektár erdeje és 500 hektár beerdősített legelője van, így 2000 méter tűzifát tudtak biztosítani az igénylőknek.

A polgármester elégedetten nyugtázta, hogy az ütemterv szerint halad a LEADER keretében pályázott, 150 férőhelyes, fedett lelátó megépítése a sportpályán. Az ehhez szükséges alapot már rég kiöntötték, a napokban pedig megérkezett vasszerkezet. A polgármester bizakodó és reméli, mihamarabb megtörténik a szerkezet összerakása, hogy a közönség megfelelő körülmények között szurkolhasson az OTP Bank támogatta Kommandói Fenyvesek 4. ligás csapat otthoni mérkőzésein.

Szintén megfelelő ütemben halad az egészségügyi központ létesítése, amelyet az önkormányzat tulajdonában levő épület (egykori gyerekkantin) alsó részében rendeznének be. A munkálatok elvégzéséhez szükséges anyagiakat a polgármesteri hivatal önerőből biztosítja. A létesítményben a fogorvosi és háziorvosi rendelő mellett gyógyszerpont, illetve a Diakónia Keresztény Alapítvány is helyet kap egy mosodával. Az elöljáró úgy véli, a létesítmény mérföldkő lenne a község életében, hiszen elszigetelt település lévén, a kommandói lakosoknak egy egyszerű gyógyszervásárlás miatt is Kovásznára kell utazniuk, emellett fogászati rendelőre is szükség van a faluban.

Zárószóként az elöljáró megjegyezte, bár még nincs igazi tél, az önkormányzat felkészült várja a hideg évszakra, amelynek beálltát várják, ugyanis a turisták számára a kommandói hó, illetve a szánkó- és sípálya komoly vonzótényezőt jelent.

Hozzászólások