Hirmondo

Bátoré a jövő

Bátoré a jövő

Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával kétszer győzedelmeskedett a Székely Vágtán, és a 2014-ben elért negyedik helyezésével a legeredményesebb székely lovasnak számít a Nemzeti Vágtán. Az idei Székely Vágta harmadik helyezettjével egyebek mellett lova „nyugdíjba vonulásáról” és utódjáról, a versenyre való felkészülésről, továbbá céljairól beszélgettünk.

– Tavaly nem indult a Székely Vágtán…
– Edzés közben kiújult Amata régi ínproblémája, így tíz hónapig pihenni hagytam.
– Milyen érzés volt kihagyni a vágtát?
– Lovam sérülése után Sepsiszentgyörgynek versenyeztem volna Váncsa Jenő Jessie nevű lovával, amely sántált. Hazajöttem kenőcsért, emiatt a technikai értekezletről 15–20 percet késtem, és a többi versenyző javaslatára kizártak a megmérettetésből. Keserű szájízzel jöttem el, anélkül, hogy a vágtát végignéztem volna, és sokat töprengtem, idén induljak-e egyáltalán…
– Nemcsak kétszeres Székely Vágta-győztes, hanem a Nemzeti Vágtán is az eddigi legjobb eredményt elért székely versenyző…
– 2014-ben Amatával Székely Vágta-győztesek lettünk, és abban az évben eljutottunk a Nemzeti Vágta döntőjébe. Budapesten 72 versenyző közül negyedik lettem, miután az elő- és középdöntőben első helyen végeztem, majd a döntő futamban 25 méter büntető­startot kaptam. Következő évben második lettem a Székely Vágtán, majd 2016-ban ismét a dobogó legfelső fokára állhattam, idén pedig harmadikként értem célba. Tavaly Jessie-vel Sepsiszentgyörgyöt képviseltem a Nemzeti Vágtán, ahol a középdöntőig jutottunk el.
– Az idei vágtára mikor kezdte el a felkészülést?
– Áprilisban, és nagyon kellett figyelnem a lóra. Nem vihettem túlzásba a vágtázást, nem edzhettem annyira intenzíven, mint az előző években, nehogy ismét lesántuljon. Fontosabb számomra, hogy egészséges legyen, mintsem egy versenyért sérülést szenvedjen. A verseny előtt sokan leírtak, mondván, Amata már nem odavaló, nincs esélyem vele döntőbe jutni, ám úgy vélem, remekül teljesített.
100 méterrel a cél előtt még az élen voltak– A döntőben majdnem végig vezetett, 100 méterrel a cél előtt még az élen volt. Mi történt a finisben?
– Hallottam olyan megjegyzést is, hogy hirtelen visszafogtam a lovat, mert eladtam a versenyt. Nincs az az ajánlat, amiért ezt megtenném. Én még nyerhetek vágtát, ám a lónak nagyon kellett volna az első hely, hiszen ez volt az utolsó versenye, és háromszoros győztesként Székely Vágta-bajnokká avatták volna. Visszatérve a döntő futamra, mint utólag kiderült, egy baleset miatt torpant meg hirtelen a ló. Amikor Farkaslaka és Málnás képviselői beálltak előzni, beleléptek Amata jobb hátsó lábába úgy, hogy az egy hete feltett patkó is lement róla. Nem hibáztatok senkit, nem történt szabálytalanság, bár picit jobban figyelhettek volna. Amikor megtorpant a ló, azt hittem, visszaesünk az utolsó helyre, épp hogy befordultunk harmadikként a célba. A díjazás után vettem észre a sérülést, amikor Amatát tettem fel a lószállítóra. Ki tudja, miként alakul a végső sorrend, ha ez a baleset nem történik meg…
– Milyen lóval vesz részt a Nemzeti Vágtán?
– Épp most keresek lovat magyarországi trénerem, Gajdos Zsolt, illetve barátaim segítségével. Amata már tizenötödik éves. Előfordult már olyan, hogy miután kiutaztunk, egy hétig nem evett, nem akarom kínozni.
– Beszéljünk egy kicsit a nyugdíjba vonuló versenylováról.
– Amata 2014. január 28-án került hozzám a Timpex lovardától. Nagyon ideges természetű, nehéz bánni vele, sok munkámba került, amíg irányíthatóvá vált. Állandóan vágtázna, lépésben haladni nem szeret. Előfordult, hogy miután elindult, nem tudtam megfogni, és elestünk… Hosszú és szép történet, hiszen nagyon jó eredményeket értünk el együtt. Most pihentetem, és remélem, mielőbb csikózik.
– Hogyan kell gondozni egy versenylovat?
– Oda kell figyelni a takarmányozásra és az edzésre egyaránt, hogy az izomzata megfelelően fejlődjön. Amennyit megeszik, edzés közben el kell égetnie, ellenkező esetben megbetegszik.
Amata döntőben szerzett sérülése– És a lovasnak mire kell odafigyelni?
– Fontos a versenysúly megtartása, hiszen egy szoros versenyhelyzetben fél kiló fölösleg is sokat nyom a latban. Segíteni kell a lónak, a megfelelő időben kell kiemelkedni a nyeregből, emellett optimálisan kell elhelyezni a pálya egyes részein.
– Ki segíti tanácsokkal?
– Korábban említettem Gajdos Zsolt nevét, aki 2010-ben megnyerte a Nemzeti Vágtát, és akinél Amata 2014-ben bértartásban volt. Bódi Albert barátomnak köszönhetően ismertem meg, aki szólt, hogy van egy eladó, gyors, ám ideges kanca. Elhoztuk Amatát, majd abban az évben, a Nemzeti Vágta előtt egy hónappal, lovastól kimentünk Gajdos Zsolthoz Nyíregyházára. Rengeteget segített lovaglásban, takarmányozásban egyaránt. 8–9 éves korom óta lovagolok, ám a versenyzéskor való testtartásom sokat javult neki köszönhetően.
– Milyen esélyekkel indulnak a Székely Vágta dobogósai a Nemzeti Vágtán?
– Olyan szempontból hátrányban vagyunk, hogy nálunk nincs megfelelő hely a lovak felkészítéséhez. Nincs saját pályánk, nem megfelelő a talaj, a lovakkal köves, illetve betonúton járunk, amíg kijutunk a mezőre. Magyarországon sokkal jobbak a körülmények, a lovak a boxból a homokpályára lépnek ki, majd edzés után ugyanoda térnek vissza. Ám sok függ a sorsolástól, a starttól, emellett sokszor a korábban említett apróságokon múlik a dolog. Fontos a megfelelő taktika, kell érezni, hol kell jobban hajtani, illetve hol lehet tartalékolni az energiával. Magam is eljutottam a döntőig, és ha fej-fej mellett indulhattam volna a többiekkel, jobb eredményt is elérhettem volna.
– A szeptemberi Nemzeti Vágta után milyen lóval versenyez?
– Van egy Bátor nevű, négyéves méncsikó, amelyikkel idén a Góbé Futamra neveztünk volna, ám ez meghiúsult. Jövőben azonban a Székely Vágtán vele indulnék. Nagyon jó származású, angol–arab mén, bízom benne, hogy kitűnő vágtaló válik belőle.
– Meddig akar versenyezni?
– Célom, hogy Lemhénynek megnyerjem a Nemzeti Vágtát. Ha ezt elérem, nyugdíjba vonulok, akárcsak most Amata. <<

Hozzászólások