Hirmondo

Bagolytemetés negyedszer

Bagolytemetés negyedszer

Szombaton, február 23-án farsangtemetést tartottak Lemhényben a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet (KISZ) és a helyi Szent Mihály Színjátszó Csoport közös szervezésében. A rendkívül hideg időjárás ellenére a négy éve felélesztett hagyomány szerint ezúttal is bagolytemetést rendeztek.

A résztvevők délben találkoztak a felsőlemhényi iskola előtti téren, ahonnan két szekérrel átvonultak Almásba. „A »Tótoknál« kaláccsal és pálinkával kínáltak bennünket, majd továbbmentünk Almásba, ahol egy újabb szekérnyi farsangoló csatlakozott hozzánk – idézte fel lapunknak Biró Erika, a Háromszéki Népfőiskola és a KISZ elnöke. – Miután itt is megvendégeltek, előkerült a bagoly koporsója, és, bár a helyiek az előző évekhez viszonyítva kisebb számban vettek részt – vélhetően a rendkívüli hideg és szél miatt –, a központban nagy vígasság kerekedett. Bár úgy tűnt, a betegség miatt távolmaradt zenész hiányában idén elmarad a muzsika, a szervezők örömére a berecki Buldi Sándor elhozta a kézdivásárhelyi Három Csillag nevű zenekart, melynek tagjai mindvégig remek hangulatot varázsoltak dalaikkal.”

A Három Csillag zenekar gondoskodott a jó hangulatról

Lemhénybe visszatérve, előbb a polgármesteri hivatal előtt várták kínálmációval a farsangolókat, majd a társaság útja a Tornya-dombra vezetett, ahol pappal, kántorral és siratóasszonyokkal rendezték meg a télűző bagolytemetést. Innen a faluközpontba vonultak, a Tibi-bárba, ahol mindenki kedvére lakmározhatott a Rotrans Kft., a KISZ és a szakács szerepét is felvállaló tulajdonos által biztosított hozzávalókból készített tokányból, majd az esemény az esti bállal zárult.

Biró Erika a tervekről is beszélt. „Folytatni szeretnénk a kulturális események rendezését, így március 1-jén nótaestet tartunk a felsőlemhényi régi óvodában Balogh Csengeri Lajos bácsi részvételével, amelyre várjuk a helyi nótakedvelőket és a zenészeket, bízva abban, hogy egy kellemes estét töltünk el együtt. Emellett megkeresett Lukács Botond, a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület lemhényi vezetője, hogy március 10-én, vasárnap csapatukkal előadnák a templomban az általam írt Üzenet a jövőből című színdarabot.”

Hozzátette, pályázatot hirdetnek a helyi 5–8. osztályos diákok számára két témában: a tollforgatásban ügyeskedők A székelyföldi fiatalok kilátásai és jövőképe a megmaradás érdekében címmel esszét írhatnak, míg a gyűjtés iránt érdeklődők a Helyi történetek, visszaemlékezések a falu életéből témában interjúvolhatják meg az idősebbeket. A nyertes július elején részt vehet Homoródfürdőn rendezendő Őseink nyomában nevű táborban.

A hideg ellenére volt, aki megvendégelte a farsangolókat

Idén felleltároznák, rendszereznék az alsólemhényi iskola szomszédságában található épületben a Biró Attila és Bene Zoltán által összegyűjtött, első és második világháborús tárgyakból álló kiállítást. „Lévén, hogy az épületben három helyiség található, egy tájszobát is berendeznénk ott”. Emellett besegítenek a húsvéti színdarabos bál előkészítésébe, továbbá nyáron harmadszor rendeznek Családi napot, amelyet tavaly az Egyenlő Esélyekért Egyesülettel közösen hoztak tető alá.

Hozzászólások