Hirmondo

Az első nagy találkozó

Az első nagy találkozó

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium – partnerségben a pápai Református Kollégiummal és a francia a châteaubriant-i Guy Môquet Líceummal – sikeresen pályázott az Európai Unió által finanszírozott Erasmus-programnál. Ennek eredményeként a héten zajlik az első nagy találkozó, amin a magyarországi és francia iskolák diákjai is részt vesznek. A projekt célja, hogy felhívják a figyelmet a kirekesztés, egyenlőtlenség és a diszkrimináció fogalmára.

Damó Csaba tanár, a program kézdivásárhelyi koordinátora tegnap érdeklődésünkre elmondta: a fent említett fogalmak köré csoportosítottak jó néhány tevékenységet. „Ezek a tevékenységek igen sokrétűek, hiszen a programunkat is több vonalon indítottuk el. Egyrészt megnéztük azokat a gyerekeket, akik valamilyen szociális hátránnyal küszködnek, illetve azokat, akik valamilyen lemaradási gondokkal szembesülnek. A mostani találkozónak is az a célja, hogy inkább a lemaradást fejlesszük, és a tanulásra összpontosítsunk” – mondotta a pedagógus, hozzátéve: alternatív tanulási modulokat találtak ki, arra törekedve, hogy ne az iskolapadban, iskolai módszerekkel tanuljanak, hanem attól eltérően. „Készítettük egy felmérést, és abból kiderült, hogy a gyerekek milyen intelligencia-típussal rendelkeznek, ez pedig kivetítette, hogy az alanynak milyen a tanulási stílusa, így csoportosítottuk őket. Így volt, aki az auditív csoportot erősítette, ez azt jelenti, hogy ők hallás után jobban tanulnak, jó a ritmusérzékük, míg a vizuális csoport tagjai a képek, látvány után sajátítják el könnyebben a tananyagot” – tudtuk meg a rendhagyó oktatás részleteit.

Hirdetés
Hirdetés

A diákokat – a vendégeket is – hét csoportba osztották, együtt dolgoznak, minden csoportnak lesz egy terméke. Ma ki egy jelenetet dolgoznak ki, amit pénteken bemutatnak, azt pedig kiértékelik. Ugyanakkor a pápai és a nagy mózeses diákok kisfilmeket készítettek, ezeket a francia társaik fogják kritikus szemmel megnézni. A kisfilmek a diszkrimináció köré épültek,  és nagyon jól sikerültek – mondotta Damó Csaba.

Pápáról 17 diák érkezett, őket három tanár kísérte el, míg Franciaországból 27 diák jött szintén három pedagógus kíséretében. A vendégeket fogadó helyi diákok – akik részt is vesznek a projektben – 38-an vannak, hét pedagógus felügyelete alatt.

A program októberben, szintén a Nagy Mózes Líceumban folytatódik, de akkor csak a tanárok vesznek részt rajta, akik kiértékelik az addigi eredményeket. A program utolsó helyszíne 2021-ben, a franciaországi partneriskolában, a Bretagne tartományban levő Châteaubriant-ban lesz.

A pápai csoporttal érkező, Kézdivásárhelyen született Pitó Katalin elmondta: ez már a második projekt, amit a Nagy Mózes Gimnáziummal közösen valósítanak meg. „Igazából én vettem fel a kapcsolatot, mert új partnereket kerestünk nemzetközi programokhoz, és az ember oda nyúl vissza, ahonnan származik. Akkor Józsa Irén még itt tanított, és korábban a férjem is itt dolgozott, így vettük fel a kapcsolatot a gimnáziummal. Az előző projekt kapcsán is sok személyes kapcsolat alakult ki, ezek a mostani itt tartózkodással még szorosabbá válnak” – vázolta a program emberi oldalát a franciaszakos tanárnő, aki egyébként a program főkoordinátora is.

Hozzászólások