Anyaországi segítség

Anyaországi segítség

2016-ban kezdték meg az új római katolikus templom építését Kiskászonban. Az első évben az alap készült el, majd lassan formát öntött az épület, amely most már tető alá került. Az új templom széles körű összefogásnak köszönhetően épülhet, ugyanis bel- és külföldről egyaránt támogatják a munkálatot, legutóbb ismét Gödöllőről.

Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános érdeklődésünkre elmondta: az új istenháza tervezésekor figyelembe vették, hogy ne csak templom épüljön, hanem mögötte egy közösségi ház is. A támogatók jóvoltából 2019-re sikerült eljutni addig, hogy az új, tetszetős épületen most már cserép van, szép ácsmunkát végeztek a kivitelezők, akik a bonyolult tetőszerkezetet összeállították. „A következő lépés az ajtó- és ablakszerkezetek beszerelése, a villanyhálózat kialakítása és a vakolás elvégzése“ – mondotta a plébános, aki nem mer találgatásba bocsátkozni, hogy mikor történhet meg a szalagvágás. „Ismerjük a helyzetet az országban, tehát felelőtlenség lenne időpontot megjelölni. Az euró árfolyama emelkedik, és vele az árak is, így a számítások, amit elvégzünk, sokszor nem érvényesek. Így jártunk a tetőszerkezet esetében is, többe került, mint azt előzetes becslés volt“ – mondta a plébános.

Szép ácsmunkát végeztek a kivitelezők

Az épülethez jelentősebb anyagi segítséget nyújtott az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely 9.392.000 forinttal segítette az egyházközséget, a Bethlen Gábor Alapkezelő 700 ezer forinttal járult hozzá az építkezéshez. A helyi önkormányzat is felkarolta az építkezést, évi 20–30 ezer lejt különítve el a büdzséből, a megyei tanács és a román vallásügyi tárca pedig 50–50 ezer lej támogatást nyújtott.

Pál Ferenc az egyéni kezdeményezések közül kiemelte a gödöllői egyházközségnek a hozzájárulását, hiszen Hugyecz János plébános és az ottani nagycsaládosok kezdeményezését követően újabb egymillió forint adományt gyűjtött a kiskászoni új római katolikus templom és közösségi ház építkezési munkálatainak folytatására. Természetesen a 263 lelket kitevő helyi közösség is támogatja a kivitelezést, és a felsoroltak mellett rendszeres szponzor a kézdiszentléleki Fagus Közbirtokosság is.

Az istenháza mögött tekintélyes méretű közösségi ház kap helyet

A templom egyébként 18 méter hosszú és közel tíz méter széles, így körülbelül kétszáz hívet fog tudni majd befogadni. A folytatásában még szinte egy ugyanekkora, kétszintes épületrész található, itt vendégszobákat és közösségi teret alakítanak ki. Az ablakszerek esetében a legegyszerűbbek mellett döntenek, mert a festett nyílászárók nagyon drágába kerültek volna, orgonáról egyelőre álmodni sem mernek.

A kiskászoni régi templom 1984-ben egy lakóházból volt átalakítva.

Hozzászólások