Felhívás!

Áll a munka a Kifli negyedben

Áll a munka a Kifli negyedben

A városi tanács múlt heti ülésén ismét szóba került, immár sokadszorra az alakja miatt a helyiek által egyszerűen csak Kifli negyednek nevezett baróti, Rózsa utcai városrész problémája, mely abból adódik, hogy a helyszínen dolgozó két kivitelező, az esővíz-elvezetést megoldó brassói Termoconfort cég, valamint a negyed leaszfaltozását felvállaló Kovászna Megyei Út és Híd Rt. konfliktusba keveredtek egymással.

Bár a megyei útügyi vállalat illetékesei korábban azt ígérték a lakóknak, hogy augusztus végére már vadonatúj aszfalton, járdákon járhatnak, ez most már csak valamilyen csoda folytán valósulhat meg, hiszen addig csak két hét sincs hátra. Történt ugyanis, hogy miután már áprilisban felásták a negyedet, hogy az új út alapját előkészítsék, a dolgozók abba kellett hagyják a munkát azért, hogy egy és ugyanazon földmozgatással a Termoconfort az esővíz-elvezető csatornák javítását is megoldja.

Banális dolognak tűnt az egész, néhány napos kiesésnek, ám ahogy az mifelénk gyakran lenni szokott, a megoldás újabb problémát szült. Az esővíz-elvezetőket ugyan rendbe tették a Termoconfort cég munkásai, ám a rájuk került földet nem tömörítették rendesen, legalábbis az útügyesek állítása szerint, akik emiatt leálltak a további munkálatokkal, mondván, a tömörítetlen talajra hiába tesznek aszfaltot, mert az besüppedne, s akkor csorba esne a kivitelezés minőségén is. Mint Lázár-Kiss Barna polgármester is elmondta a tanácsülésen, állításuk igazát a megyei útügyesek mérési adatlappal tartják fenn, ám ezt hiába közölte az érintett céggel, ott azt mondták, ők is szakvéleményt hoznak, amely alapján bebizonyítják, hogy igenis, rendesen elvégezték a munkát, a talaj tömörítve van.

„A polgármesteri hivatal üllő és kalapács között van, egyszerűen tehetetlenek vagyunk, nem tudjuk, hogyan mozdítsuk előre ezt a munkálatot. Ilyen nem fordult elő soha a korábbi években, amikor voltak ugyan kellemetlenségek a különböző építkezéseknél, de azokkal, ha egyszer elkezdték őket, mindig haladtak. Most a munkálatok állnak” – részletezte.

Úgy fogalmazott, jómaga is tisztában van azzal, hogy a negyed lakóit ez igencsak kellemetlenül érinti, és megérti felháborodásukat, annál is inkább, hogy hamarosan beköszönthet az esős őszi idők, amikor a negyedet, ha így maradnak a dolgok, sártenger fogja ellepni. Ám végül az elöljáró mégis optimista hangnemben fejezte be mondanivalóját: „Remélem, egy-két héten belül születik érdembeli döntés ebben az ügyben, végső esetben megbízzuk soron kívül a megyei útügyet, végezzék el ők a talaj tömörítését” – mondta.

Hozzászólások