Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Van jövője a székelyföldi pityókának

Van jövője a székelyföldi pityókának Gazdaság

Jó idők járnak a háromszéki pityókára, ritkán fordul elő, hogy két egymást követő évben is jó áron tudjanak értékesíteni, vázolta fel a krumplitermesztők helyzetét Könczei Csaba. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője rámutatott: a megyében idén 300.000 tonna pityóka termett, aki a föld széléről eladta termését, az is kilogrammonként 1,2 lejt kapott érte.

Hirdetés
Hirdetés

Mivel a krumplitermés egyharmadát el tudják tárolni, aki kivár, számíthat arra, hogy később jobb árat kap, magyarázta a háromszéki agráradminisztráció vezetője. Könczei valótlannak tartja a Ziarul Financiar lapban megjelent információt: a krumplitermesztők szövetségének (LAPAR) volt elnöke, Laurențiu Baciu azt állította, hogy tavalyhoz képest idén 30 százalékkal csökkent a krumplitermés. Könczei Csaba szerint azért sem lehet országos szinten 30 százalékos a terméscsökkenés, mert a hazai krumpli fele Kovászna és Hargita megyében terem, itt a tavalyi kiemelkedő év után idén alig 8,4 százalékos terméscsökkenést jegyeztek. A tavalyi kiemelkedő év azt eredményezte, hogy idén Háromszéken ezer hektárral nőtt a pityókával beültetett terület, így 13.800 hektáron termesztették ezt a kultúrát.

A háromszéki agrárszakember szerint kedvez a székelyföldi pityókatermesztőknek, hogy európai uniós szinten a sokéves átlag alatt maradt a termésmennyiség, így a hazai krumplinak nem kell versenyeznie az import pityókával. Azért is tudott stabil ár kialakulni, mert a nagygazdák részben áttértek az ipari krumpli termesztésre, amit ugyan olcsóbban, de biztosan felvásárolnak a chips-gyárak, az étkezési krumpli piacán pedig helyet kaptak a kisebb termelők is. Bár az európai krumpli-nagyhatalmakkal nem tudnak versenyezni, de eredmény, hogy a székely pityóka fedezi az ország szükségletének nagy részét.

A versenyképesség növeléséhez fejlesztésekre van szükség: öntözött területekre és tárolókapacitás növelésére, mondta Könczei Csaba, aki szerint ez a folyamat már elindult, a nagytermelők szövetkeznek, és a kisgazdákat is bevonják ebbe a körbe. A korábbi 10 százalékról pályázatok révén eljutottak 30 százalékos tárolási kapacitásra, de hosszú távú cél, hogy a termés kétharmadát lehessen tárolni. Jelenleg – februárig, márciusig – majd minden üzletlánc polcain megtalálható a háromszéki pityóka, de a következő termésig ismét import krumplival töltik fel az üzleteket.

„A krumpli a gazdagok kultúrája, és a szegények eledele”, idézte fel a régi bölcsességet Bartha János. A háromszéki nagygazda emlékeztet: nincs olyan család, ahol 1-2 naponta ne kerülne asztalra pityókából készült étel. Akkor van jövője a krumplitermesztésnek, ha szakszerűen művelik, és hektáronként legalább harminc tonnát begyűjtenek. Az agrármérnök szerint hiába ültetnek jó minőségű vetőmagot és használnak jó műtrágyát, ha kispórolják a szükséges kezeléseket, és a ragya elviszi a termést. Számítások szerint egy hektár krumpliföld 15-20 ezer lejes befektetést igényel, de szakszerű gazdálkodással 40 tonna is megterem, egy lejes kilogrammonkénti árral pedig ez 20 ezer lej nyereséget jelent. Ezt a befektetést azonban nem minden gazda tudja megengedni magának, viszont aki belevág, annak tudnia kell, hogy befektetés nélkül nem várhat eredményt, mondta Bartha János.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 18., 7:33
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Az „agrárszakember” kavarja a k@k!t!
    A cinkosai miért hordják a franciáktól a pityókát?! Nagygazdáék fele a komcsi ivadékoktól származott, csalással, földlopással lett ” nagygazda” most hivatalosan lopnak, amit úgy hívnak pályázat!!! Tárolási kapacitás bővítés…. adnék én nekük! Én évekig sporoltam, h házat építsek és alája pincét ahová nem modern, de elfogadható körülmények közt tudok tárolni! Jönnek ezek a menők, ők föld feletti tárolókat, gépeket, óriási támogatásokat kapnak potyára! Ezek az államnak mennyit adnak vissza adóba?!😤😤😤😤😤😤

    • User
      Dátum: 2019. december 18., 11:30
      ÉRTÉKELÉS: -5

      Legalább add a neved a hozzászóláshoz, ha már butaságokat írogatsz. Milyen lopásról beszélsz? Számoltál már el életeben egy 10 lejes pályázatot? Úgy látom nem, mert ha igen, tudnád, hogy a csalás lehetősége 0 %.
      Teljesen mindegy, ki mit örökölt, a rendszert fent kell tartani és fejleszteni. Ha valamit elért valaki, azt kemény munkával tette. Van pár gazda, aki előnnyel indult, de ez nem azt jelenti, hogy másnak nem volt lehetősége fejlődni.
      Kicsi vagy nagy, amilye van az a munkája gyümölcse.
      ifj. Orbán Miklós

      • User
        Dátum: 2019. december 19., 6:38
        ÉRTÉKELÉS: 9

        Itt Miklosnak igazat kell adjak, egy nyavalyas 500 000 euros palyazattal eleg sok baj van..ezt egy munkas lazan megkeresi 150 ev alatt ..es el sem kell szamoljon rola.

  • User
    Dátum: 2019. december 19., 17:47
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Tisztelt O.M. Életemben nem „pályáztam”/ nem is loptam, elődeimtől sem sokat örököltem, mert régen is aki tisztességes volt sok vagyont nem tudott felhalmozni! Nem mind1 ki mit örökölt,LOPOTT! kedves uram! „A rendszert fent kell tartani”,”van pár gazda aki előnnyel indult!” szépen fogalmaz ami a lopást illeti, ami a tiszteletet illeti azon volna mit csiszólni, de én ekkora földesúrat nem áll módomban kiokítani! Remélem rövidesen sok ámokfutó farmját államosítják, mert már rég kifizette az állam ezeket!!!😤🤠👹