Felhívás!

Továbbra is igényelhető a hiteltörlesztés halasztása

Továbbra is igényelhető a hiteltörlesztés halasztása Gazdaság

Jövő év március 15-ig igényelhető marad a koronavírus-járvány kapcsán lehetővé vált hiteltörlesztés halasztása, de a részletfizetés felfüggesztésének időtartama nem haladhatja meg a kilenc hónapot – jelentette be Florin Cîțu miniszterelnök szerdán.

Az erről szóló sürgősségi rendeletet szerdai ülésén fogadta el a kormány.

A hiteltörlesztés halasztását március vége óta kérhették azok a hitelesek (cégek vagy magánszemélyek), akiknek az előző év azonos időszakához képest legalább 25 százalékos bevételkiesést okozott a koronavírus-járvány. A mostani rendelet szerint a hiteltörlesztés felfüggesztését továbbra is kérhetik azok, akik egyáltalán nem, vagy kevesebb mint 9 hónapig vették igénybe korábban ezt a lehetőséget.  

A kormány jövő év június 30-ig meghosszabbította azt a programot is, amelynek értelmében az ötven év feletti állástalanokat, illetve a 16 és 29 év közötti munkanélkülieket teljes munkaidőre alkalmazó cégek egy éven keresztül havi 2500 lejes állami támogatásban részesülnek.

A kormány szerdai ülésén a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos támogatási programok kiterjesztése mellett számos egyéb gazdasági intézkedést is hozott, amelyek a hatalmas – a GDP 9 százalékát meghaladó – hiánnyal küzdő államháztartás egyensúlyának helyreállítását célozzák.

A kormány egyebek mellett elfogadta azt a hétfőn közvitára bocsátott sürgősségi rendeletet, amely a 2020-as decemberi szinten befagyasztja a közalkalmazotti béreket. Florin Cîțu azt mondta: a szerdai kormányülésen hozott döntés csaknem 17,6 milliárd lej megtakarítást jelent a jövő évben a költségvetésnek.

Első olvasatban tárgyalta a kabinet a minimálbér növeléséről szóló jogszabályt. A miniszterelnök elmondta: a teljes munkaidőért adható legkisebb fizetést 2300 lejre emelik 2021. január 1-jétől. A vonatkozó rendelkezést várhatóan a kormány jövő heti ülésén fogadják el.

A december 6-i választások nyomán karácsony előtt hivatalba lépett jobbközép koalíciós kormány várhatóan január második felében terjeszti a parlament elé a 2021-es év állami költségvetés-tervezetét, amelyben hét százalékos GDP-arányos deficitet céloznak meg.

(MTI/Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.