Tovább csökkent az infláció októberben

Tovább csökkent az infláció októberben Gazdaság

Tovább csökkent Romániában az éves infláció, októberben a fogyasztói árak 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.

Szeptemberben 3,5 százalék volt a fogyasztói árak emelkedése, augusztusban pedig az éves infláció még 3,9 százalék volt. A csökkenő irány megfelel az elemzői várakozásoknak.

Októberben az élelmiszerek és a szolgáltatások 4,1 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a nem élelmiszerek 2,57 százalékkal drágultak.

Az előző hónaphoz viszonyítva 0,43 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, az első tíz hónapban pedig 3,36 százalékkal emelkedtek.

A Román Nemzeti Bank (BNR) pénteken csökkentette az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, így 2019-ben 3,8 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos fogyasztói árindexre számít.    

Az Európai Bizottság a múlt héten közzétett őszi jelentésében megállapította, hogy Romániában az inflációs nyomás csökkent, hiszen a 2018-ban jegyzett 4,1 százalékos csúcsérték után szeptemberre 3,5 százalékra mérséklődött a fogyasztói árindex, amely az év végére ugyan 3,9 százalékra nő, de 2020-ban várhatóan visszatér a román központi bank által kijelölt 1,5-3,5 százalékos célsávba.

A román alapkamat tavaly május óta változatlanul 2,50 százalék.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 12., 20:44
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha ön szerint az inflációt ennyire befolyásolja a cipőfűző ára…És a cikk az Európai Bizottság jelentésére is utal, azok biztosan kapcsos cipellőt viselnek, azért nem tudnak számolni. Kár , hogy a közgazdászati Nobel díjat már kiosztották. De kitartás, talán jövőre!