Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanult-e Románia a hibáiból?

Romániára mindeddig nem volt jellemző, hogy hatékonyan le tudta volna hívni a rendelkezésére álló európai uniós pályázati pénzeket, most viszont az illetékes hatóságok igyekeznek időben előkészíteni a pályázati kiírásokat a 2021 és 2027 közti költségvetési ciklusra.

Ha ezúttal sikerül időben elfogadni az erre vonatkozó terveket, van esély, hogy már jövőben el lehessen kezdeni pályázni. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azonban óvatosan optimista. „A jelenlegi igyekezet dicséretes, ám még nem bontanék pezsgőt”, mondta az elöljáró, aki szerint a kormánynak kell véglegesítenie az új pályázati terveket, majd elküldeni jóváhagyásra az Európai Bizottságnak (EB), és ha mindez hatékonyan történik, jövő évben már meghirdethetnék a pályázatokat. Antal azonban arra figyelmeztet, hogy következnek a parlamenti választások, és nem kizárt, hogy az új kormány majd elölről kezdi az egész folyamatot, ami miatt ismét késve nyílnak meg a pályázati lehetőségek.

A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség – amelyhez Háromszék is tartozik – arról tájékoztat, hogy október elején elküldte elemzésre az EB-nek a térségre vonatkozó Regionális Operatív Program tervezetét. Ezt a hat megyét magába foglaló régió szükségleteihez igazították, így az önkormányzatok és vállalkozók pályázhatnak településfejlesztésre, oktatásra, innováció-kutatásra, környezetvédelemre, illetve kulturális örökség és a turizmus népszerűsítésére. Az www.adrcentru.ro oldalon közvitára bocsátott tervről Simion Crețu, az ügynökség igazgatója azt mondta: az általuk elkészített első változat várhatóan módosul az önkormányzatok, vállalkozók és az EB javaslatai nyomán.

Hirdetés
Hirdetés

Crețu szerint a stratégia minden területet érint, és abban bíznak, hogy az uniós források által sikerül növelni a foglalkoztatottságot, javítani az egészségügyi ellátást, ezáltal a lakosság általános egészségi állapotát, javítanák az energetikai hatékonyságot és fejleszti a mezőgazdaságot, erdőgazdálkodást, turizmust is. „Arra törekszünk, hogy a központi régió egy tiszta, élhető térséggé váljon, amely vonzó a lakói és a turisták számára is, rendelkezzen egy innovációra alapuló versenyképes gazdasággal” – mondta az ügynökség igazgatója. A következő uniós költségvetési ciklusban a Központi Fejlesztési Régió hat megyéjében több mint 1,8 milliárd euró áll rendelkezésre, amiből az önkormányzatok, vállalkozók innovációra és versenyképesség növelésére 229,9 millió eurót, digitalizálásra 116,3 millió eurót, környezetbarát közösségek kialakítására 451,5 millió eurót, infrastruktúrára 168 millió eurót, oktatásra 83,6 millió eurót, a térség vonzerejének növelésére 81,1 millió eurót és műszaki fejlesztésre 50,8 millió eurót hívhatnak le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük