Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Tejel az állam

A romániai közigazgatásban dolgozók az átlagbér kétszeresét is megkeresik, mutat rá az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján készített elemzésében a Ziarul Financiar. A gazdasági lap szerint miközben szeptemberben az országos nettó átlagbér 2700 lej volt, addig a közigazgatásban dolgozók átlagban több mint 4200 lejt vittek haza, tehát az állam jobban fizet, mint az adóbevételeket kitermelő magánszektor. A statisztikai hivatal rámutat: tíz éve ez a különbség 39 százalék volt az állami alkalmazottak javára, mára viszont már 58 százalékosra emelkedett. A hazai közigazgatásban 208 ezren dolgoznak, és fizetésük 21 százalékkal több, mint az egészségügyben, és 55 százalékkal nagyobb, mint a tanügyben dolgozók átlagbére. Romániában 1,2 millióan dolgoznak az állami szférában, ami az összes alkalmazott 25 százaléka.

 

Mikor vezetik be az eurót?

Egyaránt káros az euróövezethez való csatlakozás erőltetése és halogatása is, nyilatkozta Mugur Isărescu. A Román Nemzeti Bank kormányzója szerinte az ország felzárkózása nem százméteres sprint, hanem inkább maraton kell legyen. Isărescu szerint a lassú felzárkózásnál rosszabb, ha az ország letér a helyes útról, ez ugyanis jelenleg valós veszély. A jegybank elnök szerint az euró bevezetésének alapvető feltétele a gazdasági növekedés hosszú távú fenntartása.

 

Lila színű búza

A klímaváltozás negatív hatásainak kivédésére alkalmas, magas stressztűrő képességű, lila szemű búzát nemesítettek ki cseh kutatók. Az agroinform.hu mezőgazdasági portál beszámolója szerint a lila búza a hagyományos fajtáknál jobban tűri a magas hőmérsékletet, szárazságot, a talaj sótartalmát, és ellenállóbb a gombabetegségekkel szemben. Kísérletek szerint kedvező hatást gyakorol az állatok egészségére. A lila búzafajta kenyérgyártásra nem megfelelő, de alkalmas élelmiszeripari és takarmányozási célokra, tésztagyártásra vagy sör és alkoholmentes italok gyártására is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük