Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Növelnék az állam bevételeit

Növelnék az állam bevételeit Gazdaság

Nincs elég pénz az államkasszában, ezért a jelenlegi egykulcsos adórendszer átalakítását szorgalmazza a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD). Javaslatuk megosztja a kormánypártokat, hiszen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az egykulcsos adórendszer mellett foglalt állást, de hasonlóan vélekedik az RMDSZ is.

A szövetség gazdasági szakpolitikusa, Miklós Zoltán érdeklődésünkre elmondta: a korábban is alkalmazott többkulcsos, azaz progresszív adórendszer csak azt sújtaná, aki alkalmazottként „gürcöl”, és nem értenek egyet azzal, hogy többletadót vessenek ki a munkára. Hozzátette: nem azért csökkentek az állam bevételei, mert nem működik a jelenlegi egykulcsos adórendszer, hanem mert öt éve 16 százalékról 10 százalékra csökkentették a jövedelemadót.

Hirdetés
Hirdetés

A háromszéki RMDSZ-es képviselő, az alsóház költségvetési és pénzügyi bizottság tagja rámutatott: jogos az, hogy növelni kell az állam bevételeit, ám ezt meg lehetne tenni egyrészt a jelenleginél hatékonyabb adóbehajtással és az adócsalás elleni fellépéssel, másrészt a kivételek és felmentések felszámolásával. Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy már jelenleg is nagymértékű a fizetésre terhelt adó, hiszen a dolgozók a bruttó bérük 41,5 százalékát fizetik be az államnak. Ez abból áll össze, hogy a fizetésből levonják a 25 százalékos nyugdíjalapot és a 10 százalékos egészségbiztosítást, majd a maradék összegből levonják a 10 százalékos személyi jövedelemadót. A kézbe kapott fizetésből további adókat is fizetünk, mutatott rá a közgazdász-politikus, akinek magyarázata szerint bármit megvásárolunk, kifizetjük a 19 százalékos áfát, vagy amikor üzemanyagot tankolunk, kifizetjük a jövedéki adót. Miklós Zoltán szerint azért nem támogatja a munkából élők további megadózását, mert a jelenlegi körülmények között az alacsony jövedelműek a bruttó fizetésük közel kétharmadát befizetik az államnak.

Felidézte, hogy amikor Romániában még progresszív adó volt érvényben, az csak az alkalmazottakat érintette, és az adózott többet, aki többet dolgozott, többet tanult és versenyképesebb volt. A progresszív adózás lényege pedig az kellene legyen, hogy az fizet több adót, aki nagyobb jövedelmet valósít meg. Nálunk viszont nem alkalmazottként, fizetésből lehet keresni, hanem befektetésből, osztalékból, tőzsdén, bérbeadásból valósulnak meg a nagy jövedelmek. Az RMDSZ gazdasági szakpolitikusa szerint a progresszív adózás azt feltételezi, hogy mindannyian bevalljuk a mindenféle jövedelmeinket a fizetésen túl, majd abból levonják a kedvezményeket – az életbiztosítást, a magán egészség- és nyugdíjbiztosítást, a lakás hőszigetelését, a gyerekek óvodai költségeit stb. – és a maradékra vetik ki a progresszív adózás alapján a vonatkozó adókulcsot.

Miklós Zoltán rámutatott: alacsonyak Románia adóbevételei, ez GDP-arányosan alig 26–27 százalékot tesz ki, miközben az európai uniós átlag 40 százalék. Jogos tehát az, hogy növelni kell az állam bevételeit, ám ennek nem egyedüli módja, hogy még jobban megadózzák az alkalmazottakat. Megoldás lehet, hogy növelik az adóbegyűjtés hatékonyságát, hiszen jelenleg az áfa egyharmadát nem hajtják be. Másrészt méltánytalan, hogy a jelenlegi egykulcsosnak nevezett adórendszerben több kivétel és felmentés is létezik. Például az építkezésben és az informatikai ágazatban érvényesek adókedvezmények, de egy húszezer eurót kereső futballista vagy egymillió lejes osztalékot kivevő cégvezető is a minimálbér szintjén fizet egészség- és társadalombiztosítást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. május 25., 15:25
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Az allamkaszaba hatalmas oszegek maradnanak ha:
    1. eltorlonek kimeletlenul a specialis nyugdijakat minden katagoria szamara;
    2.megszuntetnek a rendorok, birok stb 45 evesen valo nyugdijbavonulasukat;
    3.az allamkasza altal finanszirozott nagy befekteteseket ertem itt szenyvizhalozat,vizvezetek,asztfaltozas vagyis a falvaknak a 21 szazadba valo felzarkosztatasukatt olyan cegek vegeznek amelyek A-Z ig minosegi munkat vegeznek es nem felfulyt kifizetesekt alkalmaznanak a partok es politikusok cegeinek
    4.megszuntetnek az ingyenpenzeket ertek en itt szocialis jutatasokat azok szamara akik jo munkabirasal rendelkeznek es nem betegek (tehat nem dolgozunk de varjuk a penszt – Orko lakoi) stb
    5.megszuntetnek a keszpenszt igy minden atlathato lenne (keresek 1000 lejt ami bemegy a BT de koltok 10000 lejt) az ANAF altal;
    6.leellenorizni hogy kinek mibol van a vagyona es amivel nem tud elszemolni az teljes mertekben alkobozni es kiarusitani;
    Mindadig amig ezeket az inteszkedeseket nem hozak adig csak a igazsagosan keresett fizetesekre vetnek ki tobbletadokat ami fizetescsokenesel jar foleg az allami alkalmazotak korebe akiknek mert 4 eve nem nott a fizetesuk — az arak igen.

    Na de ez sajnos nem kovetkezik be egyhamar igy hat marad az ami mindig szokott hogy onnat veszunk tobb adot el ahol van tehat a becsuletes ember munkajabol.
    Egyutal megkelene kerdezni az analfabetA roma sofort hogy honnat van 100000 euros autoja amikor se iskolaja se vegzetsege se munkahalye nincs es nem is volt soha – NA EZ A LEGNAGYOBB PROBLEMA.

    • User
      Dátum: 2022. május 26., 1:36
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Maga jó lett volna kollektívelnöknek! De ne búsuljon, az én bajaim is hasonlóak: mindenki jobban keres nálam, mindenki hamarabb nyugdíjba vonul, mint én, mindenki másnak nagyobb és jobb autója van, mint nekem. De még így is jobb, mint Csíkba!