Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megjelent a kkv-knak szóló kiírás pályázati útmutatója

Megjelent a kkv-knak szóló kiírás pályázati útmutatója Gazdaság

Közzétette az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szóló 4.1.1-es kiírás pályázati útmutatóját. A kiírás keretében a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és közepes vállalkozások kétféle támogatásban részesülhetnek, az egyik támogatás összesen 59,69 millió eurót, a másik típusú támogatás 359,14 millió eurót biztosít a kkv-knak.

Hirdetés
Hirdetés

„Mindannyian látjuk a koronavírus járvány és az azt követő gazdasági krízis jeleit. Az a dolgunk, hogy segítsünk a bajbajutott vállalkozásoknak lábra állni, mert csak így tudjuk megmenteni a munkahelyeket, így tudunk újakat létrehozni. Az is fontos, hogy az oktatásban, egészségügyben és a többi támogatott ágazatban működő cégek is részesülnek az EU biztosította pénzügyi alapokból, hiszen ők még nem kaptak támogatást” – mondta Hegedüs Csilla, az Európai Projektek és Beruházások Minisztériumának államtitkára.

A pályázaton részt vehetnek például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, a gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, az oktatás, egészségügy és vendéglátóipar terén tevékenykedő vállalkozások.

A 4.1.1-es kiírás keretében két kategóriában utalnak ki támogatásokat:

  • De minimis támogatásként

A meglévő termelőkapacitásokhoz/szolgáltatásokhoz kapcsolódó épületek korszerűsítésére, felszerelésére kiírt támogatási intézkedés összértéke 59,69 millió euró. A támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 200 000 euró, viszont nem lehet több, mint a 2019-ben elért forgalom ötszöröse. A vissza nem térítendő támogatásoknál szükséges az önrész megléte: középvállalkozások esetében 15%, kisvállalkozásoknál 10%, valamint mikrovállalkozásoknál 5% értékben.

  • Állami támogatásként 

A felújításhoz szükséges beruházási támogatások összértéke 358,14 millió euró. Az elnyerhető támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 500 000 euró lehet, viszont nem lehet több, mint a 2019-ben elért forgalom ötszöröse. Az önrész megléte szükséges, ez 35% – 75% között mozoghat, régiótól függően.

A pályázatokat előreláthatóan augusztus 16-tól lehet majd letenni. A pályázati útmutató a minisztérium honlapján érhető el.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük