A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Költségvetés: jelentős összeget fordítanak az egészségügyre és az oktatásra

Költségvetés: jelentős összeget fordítanak az egészségügyre és az oktatásra Gazdaság

A költségvetés jelentős részét az egészségügyre és a tanügyre fordítják idén – hangoztatta kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.

A tárcavezető rámutatott, politikai döntés eredményeként idén “a költségvetési források nagyon nagy hányadát” az egészségügyi, illetve a tanügyi szektor finanszírozására fordítják, a büdzsé 2 százalékát – akárcsak tavaly – 2019-ben is védelmi kiadásokra szánják, ugyanakkor az állami befektetésekre is hangsúlyt fektetnek.

A miniszter elmondta még, hogy a büdzsétervezetben alapokat különítenek el a használt járművek után befizetett regisztrációs adó visszafizetésére is.

Teodorovici szerint a 2019-es állami költségvetésről szóló törvény elfogadásának késése “egyáltalán nem befolyásol semmit”, hiszen a vonatkozó jogszabályok értelmében a hatóságok a folyó évre vonatkozó büdzsé hiányában is folytathatják tevékenységüket.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.