Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

EURO 2020: kevesebb mint egy év alatt megépülhet Bukarestben a szurkolókat segítő vasútvonal

EURO 2020: kevesebb mint egy év alatt megépülhet Bukarestben a szurkolókat segítő vasútvonal Gazdaság

Kevesebb mint egy év alatt megépülhet a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra érkező szurkolók közlekedését megkönnyítő három kilométeres vasútvonal, amely a főváros Henri Coandă nemzetközi repülőterét és az Északi pályaudvarát köti majd össze.

A szoros határidőt kedden Răzvan Cuc közlekedési miniszter jelentette be abból az alkalomból, hogy aláírták a megállapodást egy román építővállalattal a beruházás kivitelezéséről. Bukarest az egyik rendező városa a jövő évi Európa-bajnokságnak.

A rendezési jog megpályázásakor Románia vállalta, hogy meghosszabbítja a bukaresti metróhálózatot úgy, hogy bekapcsolja a nemzetközi repülőteret a földalatti közlekedési hálózatba. Már 2016-ban kiderült azonban, hogy ez a fejlesztés nem készül el idejében, ezért a hatóságok alternatívaként álltak elő a vasútvonal korszerűsítésével és kibővítésével. Bukarest körül már létezik vasútvonal, de nem ér el a repülőtérig, így most kibővítik, egyebek mellett megépítenek egy 1,5 kilométeres viaduktot és egy terminált közvetlenül a légi kikötőnél. A teljes beruházás értéke 398 millió lej (27 milliárd forint).

Hirdetés
Hirdetés

A hatóságok elvárják az építtetőtől, hogy májusig készüljön el a beruházás. A vállalat arról biztosította a hatóságokat, hogy tartható a szoros határidő.

A hatóságoknak Bukarest második légikikötőjét, a Băneasa repülőteret is korszerűsíteniük kell, a hatóságok ígérete szerint ez a beruházás áprilisig valósul meg. A tervek szerint erre a repülőtérre érkeznek majd a csapatok, valamint a szurkolók egy része.

Románia le van maradva az edzésekre kijelölt négy bukaresti stadion korszerűsítésével is, ezért a romániai szervezők a biztonság kedvéért más romániai, Bukaresttől távolabb eső stadionokat is kibéreltek arra az esetre, ha nem készülne el idejében mind a négy fővárosi létesítmény.

A hivatalos mérkőzéseket a Nemzeti Arénában rendezik, amely 2012-ben otthont adott az Európa-liga döntőjének.

Bukarest mellett Budapest, Amszterdam, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága ad otthont három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek. Baku, München, Róma és Szentpétervár három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt rendez. Az Európa-bajnokság két
elődöntőjét és döntőjét Londonban játsszák.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás