Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első negyedévben 5,2 százalékkal nőtt a román gazdaság

Az első negyedévben 5,2 százalékkal nőtt a román gazdaság Gazdaság

Az előző negyedévhez képest 5,2 százalékkal nőtt a román gazdaság az idei év első három hónapjában, míg éves viszonylatban 6,5 százalékos bővülést jegyzett mind a nyers, mind a szezonálisan kiigazított adatok szerint – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Hirdetés
Hirdetés

A hónap elején az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság a korábban becsült 4,3 százalékról 2,9 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását.

Ez összhangban áll a nemzetközi pénzintézetek legfrissebb becsléseivel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanis nemrég 4,8 százalékról 2,2 százalékra korrigálta a román gazdaság növekedésére vonatkozó idei prognózisát, a Világbank pedig még ennél is kisebb, mindössze 1,9 százalékos GDP-növekedéssel számol legutóbbi jelentésében.

Az Európai Bizottság hétfőn közzétett tavaszi előrejelzésében rámutatott, a 2021-es erőteljes bővülést követően 2022-ben 2,6 százalékra lassul a román gazdaság növekedése, ami elsősorban az infláció és az ukrajnai háború számlájára írható.

Az idei állami költségvetés 4,6 százalékos gazdasági növekedésre alapoz.

Uniós viszonylatban Románia gazdasága nőtt a legnagyobb mértékben

Az Európai Unió (EU) országaiban átlagban 0,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2022 első negyedévében az előző három hónaphoz viszonyítva; a legnagyobb, 5,2 százalékos bővülést Romániában jegyezték – derül ki az Eurostat kedden közzétett előzetes adataiból.

Az eurózóna GDP-je 0,3 százalékkal nőtt az idei első három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva. Az Amerikai Egyesült Államok bruttó hazai terméke ugyanakkor 0,4 százalékkal csökkent.

Éves viszonylatban az eurózónában 5,1 százalékkal, az Európai Unióban 5,2 százalékkal bővült a GDP az idei első negyedévben, a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Románia 6,5 százalékos növekedéssel e tekintetben is az élvonalban található Portugália (11,9 százalék), Lengyelország (9,1 százalék), Ausztria (8,7 százalék), Magyarország (8 százalék) és Dánia (6,8 százalék) mellett.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük