Hirdetés
Hirdetés

Téglák

Hihetetlen, hogy a Pink Floyd rongyosra hallgatott albuma, A fal, pont 43 éve látta meg a napvilágot, e hosszú idő alatt pedig több nemzedék értelmezhette saját belátása (hallása) szerint. A történet szerint Pink falat épített maga köré, mely mögött, nyomasztó érzések viharában elvesztette a józan eszét, mely ugyebár minden változatok legrosszabbika lehet (szerintem) egy ember számára.

De, ha életünk fontosabb mozzanatait átváltsuk téglákra, alkothatunk belőle bármi egyebet (itt emelném ki a lego zsenialítását), jómagam leginkább lépcsőt építgetek, melyen fölfele haladhatok önmagam javított kiadása fele.

Úgy tanultuk, a platóni ideák világában a jó áll a legfelső fokon, persze ennek földi képmásai gyakran hibásak, tökéletlenek, mert nekünk, embereknek, ezt hol jobban, hol kevésbé sikerül elérnünk.

A tökély, hibátlanság elérése lehetetlen, de törekedni rá mindenképp lehet! Miután pedig a zenei világból, az építőiparon át eljutottunk a filozófia magasabb régióiba, csípjük meg önmagunkat, térjünk vissza a materiális világba, ahol az emberi lét fenntartásának egyik alappillére a táplálkozás (ugye milyen gyors az átmenet a fennkölt és az anyagias között?!).

Tányéron is szeretek építkezni, ugyanis egy ideálisan jó étel egyik ismérve a szépség (habár nem mindig), így pompázhat előttünk egy rakott krumpli pisai ferde toronyként. Ha időnk és türelmünk engedi, készíthetjük sült krumpliból, sült kolbászkarikákkal, főtt tojással, tejfölöntettel, ha nem, akkor a szokásos módon, sorban, téglánként egymásra halmozva, melynek végeredménye egy – nem elhanyagolható módon – olcsó, tápláló eledel.

Berszán-Árus Csilla

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük