Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jobban megmozgatja az agyunkat a vita, mint az egyetértés

Jobban megmozgatja az agyunkat a vita, mint az egyetértés Életmód

Egy új tanulmányban a szakértők azt mutatják be, hogy mi zajlik az emberek agyában, amikor egy vitatott témáról beszélgetnek – írja az IFLScience. Joy Hirsch, a Yale Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint az egyetértés kevesebb agysejtet mozgat meg, mint amikor a nézetek nem egyeznek.

Hirdetés
Hirdetés

A kísérletben 38 felnőtt vett részt, akiknek elsőként egy kérdőívet kellett kitölteniük. Ezzel azt mérték fel, hogy mit gondolnak az alanyok négy vitatott témáról: arról, hogy a videójátékok használata időpazarlás, hogy a halálbüntetést be kellene tiltani, hogy a marihuánát legalizálni kellene, illetve hogy az azonos neműek házassága polgári jognak számít. A résztvevőket ezt követően párokba rendezték, így kellett beszélgetniük az egyes témákról. Eközben agyukat közeli infravörös spektroszkópiás vizsgálat alá vetették, és beszédüket is elemezték.

Az eredmények alapján komoly eltérés van az agyi aktivitásban, amikor az ember egyetért, vagy vitatkozik valakivel.

Amikor egy alany véleménye összhangban volt társáéval, kettejük agya harmonikus képet mutatott. Az agyban ekkor a társas és figyelmi hálózatok voltak aktívabbak. Hirsch szerint ez kevésbé a kognitív, inkább a társas működés jele.

Amikor azonban nem volt egyetértés, a résztvevők agya diszharmonikusnak tűnt. Ekkor azok a régiók váltak aktívabbá, amelyek a kognitív funkciókban töltenek be fontos szerepet. A beszédvizsgálatból az is kiderült, hogy a szótagsebesség és akusztikus energia nőtt a viták során.

A szakértők úgy vélik, hogy a szélsőséges politikai és társadalmi megosztottság korában kiemelten fontosak a hasonló neurobiológiai kutatások.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük