Felhívás!

Hatékonyabb lesz az influenza elleni oltás, ha eleget alszol

Hatékonyabb lesz az influenza elleni oltás, ha eleget alszol Életmód

Nem varázslat, nem csodaszer kell ahhoz, hogy az influenza elleni oltásra válaszként több ellenanyagot termeljen a szervezet, egy dolgot kell csupán betartani: eleget kell aludni.

Az alvás ugyanis szinte azonnal erősíti az immunrendszert, és ha az oltás előtti és utáni napokon alszunk rendesen hét-nyolc órát, akkor akár 50 százalékkal is megnövelhetjük az influenza elleni oltás hatékonyságát.

Az alvás és az immunrendszer

Egy Ted-videóban Matt Walker agykutató magyarázza el érthetően, hogy milyen összefüggéseket találtak már több tanulmány során is az immunrendszer és az alvás között. Nem véletlen a kutató szerint, hogy amikor betegek vagyunk, akkor szinte egyfolytában aludni vágyunk, ilyenkor tulajdonképpen magunkat gyógyítjuk, az alvással erősítjük a szervezet ellenálló képességét. A jelenlegi helyzetben az influenza elleni oltás felkapott téma, az emberek ostromolják a háziorvosokat érte a koronavírus-járvány miatt. Az oltást jó, ha megkapjuk, de egy apróságra még figyelni kell az injekció mellett, ha azt akarjuk, hogy tényleg hatásos legyen: az elég alvásra.

A videóban Walker ugyanis beszél egy kísérletről, melynek során két csoportra osztották a résztvevőket, az egyik csoportnak hat éjszakán át csupán négyórás alvásra volt lehetősége, míg a másik csoport alhatott rendesen. Ebben a hat napban adták be mindkét csoportnak az influenza elleni oltást, és azt nézték, milyen reakciót ad a szervezetük a védőoltásra.

Az eredményben ezt találták: „Akik csak négy órát alhattak, a szokásos ellenanyagnak kevesebb mint 50 százalékát termelték. Azaz, ha nem alszunk eleget az influenza elleni védőoltás előtti héten vagy napokban, akkor emiatt a védőoltás sokkal kevésbé lesz hatékony.“

Matt Walker szerint akkor lesz jó hatással az alvás az immunrendszerünkre, és akkor serkenthetjük a védőoltás által kiváltott reakciót, ha megfelelő minőségű alváshoz jutunk. A jó hír az, hogy akár már egy átaludt, rendes alvással töltött éjjel is segít abban, hogy erősebb ellenálló képességgel ébredjünk.

(femina)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások