Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gondolatok a konyhában: színek

Gondolatok a konyhában: színek Életmód

Olyan szürke a bennünket körülölelő világ, hogy szemünk elkeseredetten kutat bármi szín után, amelyet agyunknak közvetíthet, elfogadható közérzetet biztosítandó.

Hirdetés
Hirdetés

Természetesen ilyenkor nem a frissen összesepert hóbucka tetején pihenő piros, műanyag kávéspohárra gondolok, mely a szomszéd kutya végtermékei mellett hever aléltan, kis lakunk előtt, hanem a harsogóan vörös csipkebogyóra, a világoskék (bár kissé csapzott) tollazatú galambokra, kik tornászokat megszégyenítő ügyességgel egyensúlyoznak a kétcentis ereszpárkányon. Közben meg csendesen havazgat, tán a fennvaló azon reményből fakadóan szórja, hogy a pilinkélő hópelyhek elfedik minden szennyünket, melyből ugyancsak nagy mennyiség övez bennünket. Kint is, bent is, látható és láthatatlan is. Szedjük hát fel az eldobott poharat, tanítsuk rendre a kutyát, a tollseprűvel pedig lelkünk polcait is pucoljuk le rendesen!

Mindeközben pedig főzzünk színesen, színeset, nemcsak táplálékot a gyomornak, hanem gyógyírt is, a szemnek. Forró levest, mely nem elhanyagolható módon hatékony fűtéstámogatás is lehet, ízlelőbimbóink kényeztetése mellett. Legjobb jelölt e szerepre a zöldségleves, színes is (pláne, ha nem főzzük túl sokáig), dúsíthatjuk hússal, laskafélékkel, grízkockával, sőt, Amerikában, a kukoricával készültet, végső momentumként még sajttal is tetézik.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük