Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több, mint hetven népdalt ismer

Több, mint hetven népdalt ismer Cseperedő

Balázs Gergő a Székely Mikó Kollégium negyedik osztályos diákja, kitűnő tanuló, tehetséges fiú, számos elismerést, díjat szerzett a megyei, országos és Kárpát-medencei népdalvetélkedőkön.

Hirdetés
Hirdetés

Kicsi Éva tanítónő rendkívüli tehetséggel rendelkező, érzékeny, a szépre fogékony és szorgalmas gyerekként jellemezte.

– Gergő már az előkészítő osztályban kitűnt szép, tiszta, kiforrott énekhangjával. Javasoltam a szüleinek, hogy vigyék énektanárhoz, hiszen olyan kincs van a birtokában, amit nem szabad veszni hagyni, csiszolni és fejleszteni kell. Azóta folyamatosan jár vetélkedőkre és hozza a díjakat. Ez mellett matematika és magyar helyesírási versenyeken is kiválóan teljesít – mondta a tanítónő.

Ebben a tanévben öt népdalvetélkedőn vett részt, az eredmények magukért beszélnek: a sepsiszentgyörgyi 17. Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn és az újszentesi Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő első díjban részesült, a budapesti 12. Vas Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőn kiemelt nívódíjat kapott, Csíkszeredában a Csak tiszta forrásból nevet viselő IX. székelyföldi regionális népdalvetélkedőn második helyen végzett, májusban a kézdivásárhelyi a Háromszéki népdalbarátok vetélkedőjén első lett és továbbjutott az országos szakaszra.

– Az éneklés örömmel tölt el. Heti egy-egy alkalommal járok énekórára Benedek Magdolnához, illetve Erőss Judithoz. Több, mint 70 népdalt ismerek, a kedvencem egy kalotaszegi, a De szeretnék az égen csillag lenni. Óvodás korában ismerkedtem meg a néptánccal, öt éve vagyok tagja a Százlábacskák néptáncegyüttesnek. A nagyobbakat, a Százlábúakat is elkísérem a fellépésekre, ők táncolnak, én énekelek. Egy éve hegedülni is tanulok – magyarázta mosolyogja Gergő.

A sok gyakorlás, fellépés, a rutin magabiztosságot ad, mára már sikerült leküzdenie a kezdeti lámpalázat.

– Már nem izgulok, amikor kiállok a színpadra, csak arra figyelek, hogy szépen, tisztán énekeljek. Volt olyan, hogy a lámpaláz miatt magasabban kezdtem a dalt, de nem származott ebből gond, mert sikerült kiénekelnem a felsőbb hangokat is. A versenyeken arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, jól érezzem magam, és tanuljak a társaimtól. Eddig minden vetélkedőn ott voltam a díjazottak között, első vagy második helyezettként – tette hozzá.

Úgy gondolja minden díj és helyezés a tehetsége elismerése – ösztönzés a folytatásra.

Amikor arról kérdezem, kitől örökölte szép énekhangját, mosolyog, majd halkan megjegyzi: senki sem tud a családban úgy énekelni, mint ő.

Tanév közben kevés szabadidővel rendelkezik, de a vakációban kipiheni magát. A közös nyaralás mellett tánc-, zene és hegedű táborban töltődik fel, olvas, és a barátaival szórakozik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük