Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanterem a nappaliban

Tanterem a nappaliban Cseperedő

A koronavírus-fertőzések terjedésének megakadályozására hozott intézkedések egy új, szokatlan helyzetet teremtettek az oktatásban. Rövid időn belül váltani kellett diáknak és tanárnak egyaránt, ma már nem az osztályteremben folyik az oktatás, tanítás, hanem a virtuális térben, az otthonokban.

A pedagógusok igyekeznek tartani a kapcsolatot a tanítványaikkal különböző internetes platformokon, tanórákat tartanak, gyakorló feladatokat adnak. S bár kezdetben ez a fajta tanítás vonzónak bizonyult, mára már bebizonyosodott, hogy a tantermi oktatást nem tudja helyettesíteni, tanár és diák visszakívánkoznak az iskolai mindennapokba.

– Nagyon érdekesnek tartom az interneten kapott feladatokat, de már nagyon hiányzik az iskola és a tanci – mondta Kisgyörgy Csanád, az árkosi dr. Gelei József Általános Iskola második osztályos diákja.
– Szeretek iskolába járni, de így is jó, hogy otthon tanulunk, csak az a baj, hogy nem találkozhatok az osztálytársaimmal, s nagyon hiányoznak – teszi hozzá Kövér Sára.

Berde Éva tanítónő a Facebook-csoporton keresztül tartja a kapcsolatot a szülőkkel.

– Szerencsém van, hogy minden tanulónak otthon van az édesanyja, így tudnak segíteni az programok megnyitásában, a feladatok megoldásában. Néhány családnál az jelent gondot, hogy csak egy laptop van, és több gyerek, így várniuk kell egymásra. A visszajelzést úgy oldottuk meg, hogy a szülők lefényképezik a megoldott feladatokat, és visszaküldik, ugyancsak online – magyarázta a pedagógus.

Ebben az időszakban nem vesznek új leckét, a már elsajátított ismeretek begyakorlására fektetik a hangsúlyt.

– Minden nap egy-egy játékos feladatot kapnak az alaptantárgyakból, figyelve arra, hogy ne legyen túl sok az az idő, amit a gyerekek az elektronikai eszközök előtt töltenek. Igyekszem olyan feladatokat is javasolni, amit tudom, hogy kedvenc tevékenységük, és együtt végezhetik a szülőkkel, pl. „kerti munkavégzés”, „virágültetés”, figyeljék meg és rajzolják le a tavasz ébredését, készítsenek tavaszi képet különböző technikával – tette hozzá.

A gimnazisták és középiskolások számára a sok házi feladat és azok határidős leadása jelent gondot.
– Nagyon jó, hogy van online oktatás, de olyan sok tanulnivalónk van, hogy alig tudom megjegyezni hogy melyik napra mi kell – panaszolta a kovásznai Csoma Bálint .

– A távoktatásban az a jó, hogy sok érdekes honlapról informálódhatunk, de néha túl sok az anyag, s a házik is torlódnak, sok feladatot ugyanazon a napon kell leadni, elküldeni. A kapcsolattartás sem működik a legjobban. Jobban szerettem a hagyományos oktatást – tette hozzá Gyerő József, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum 7. osztályos diákja.

– Véleményem szerint az online oktatás elképzelése hasznos, kivitelezése azonban javításra szorul. Ez egy megfelelő alternatíva a tan­anyag leadására, mivel otthonról, interneten keresztül is ki tudják adni a leckéket a tanárok, illetve ki is tudják azt kérdezni. Időnket magunknak oszthatjuk be, ami igen hasznos a jövőre tekintve is. Több időnk van így a főtantárgyakra, viszont egyes esetekben a házi feladatok mennyisége leterhelő. A legfőbb gond szerintem az, hogy a legtöbb tanár nincs felkészítve az anyag online leadására, ami gyakran problémát okoz. Most kell megtanulniuk kezelni egyes alkalmazásokat, platformokat, ami időveszteséghez vezet – véli Szász Gabriella, a Székely Mikó Kollégium tizedikes tanulója.
Sajnos, nem minden háromszéki diák számára hozzáférhető az online oktatás.

– 3800 gyermek nem vesz részt a távoktatásban, közülük 2000 azért, mert nincsenek meg a szükséges eszközei, míg 1800 azért, mert a gyermek és a család elzárkózik ettől a folyamattól. Tudjuk, hogy nem minden család rendelkezik az online tanulásra alkalmas eszközökkel, és azt is, hogy az internet-szolgáltatás sem egyforma minőségű a megye minden településén. Így állt elő az a szomorú helyzet, hogy amíg az osztálytermekben minden gyermek egyforma esélyt kap, addig a távoktatás esélyegyenlőtlenséget teremtett – fejtette ki Kiss Imre főtanfelügyelő.

Meglátása szerint az illetékeseknek ki kell dolgozniuk a digitális oktatás minden gyermek számára hozzáférhető, működő alternatíváit, hiszen a jövőben bármikor szükség lehet rá.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 3., 9:02
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ha vége a járványnak nézzék meg, hogy legalább 95% a diákoknak okostelefonnal a kezében villog(még órán is!) Most meg várja a sült galambot! Nem kapcsolódik be az órákba, facebookon online,majd szídják a tanárt a rossz eredményekért a nyáron!!!😤