Röviden

Waldorf-olimpia

Az esős idő ellenére is megtartották a Waldorf-osztályok görög olimpiáját az elmúlt hétvégén, melyre idén a csíkszeredai és kolozsvári társaikat is meghívták a megyeszékhelyi diákok. A Benedekmezőn szervezett sporteseményen összesen 51 diák vett részt.

A Görög Olimpia a Waldorfos ötödikesek kiemelkedő eseménye, belehelyezkedés az akkori világba, a ruhákkal, a fáklyákkal, az olimpiai próbáknak a megtapasztalásával. Ez nem verseny, hangsúlyozták a szervezők, nem egy rangsor felállítása a cél, hanem önmaguk legyőzése, korlátaik feszegetése és a csapatmunka. A kisdiákok hónapokon keresztül erre készültek, tanulmányozták az ókori görögöket, énekeket tanultak, testnevelésórán az olimpiai próbákra – távolugrás, magasugrás, birkózás, sprint, staféta, maraton, gerelyhajítás – edzettek, kézimunkaórán megvarrták, megfestették a görög ruhájukat. A záróünnepélyen minden ötödikes koszorút, érmet és oklevelet kapott.

Rajzban remekeltek

Több díjat, dicséretet érdemeltek ki a háromszéki diákok a 11. erdélyi főegyházmegyei kreativitás-vetélkedőn, melynek idei témája a Római Katolikus Egyház által meghirdetett Hivatások éve volt.

Összesen tizenkét versenykategóriában lehetett pályázni, diákjaink rajzkategóriába neveztek be. Első díjban részesültek: Bokor Flóra Lujza (Váradi József Általános Iskola, előkészítő osztály), Csillag Eszter (Turóczi Mózes Gimnázium, 2. o.), Bokor Jónás (Székely Mikó Kollégium, 4. o.). Második díjazottak: Bokor Dorka (Székely Mikó Kollégium, 6. o.) és Kövér Henrietta (Mikes Kelemen Elméleti Líceum, 9. o.), harmadik helyezett Szabó Balázs (Mikes Kelemen Elméleti Líceum, 10. o.). Dicséretesek: Bajcsi Bernadett (Mikes Kelemen-líceum, 1. o.), Jakab Nóra (Petőfi Sándor Gimnázium, 4. o.), Vargha Máté Hunor (Petőfi Sándor Gimnázium, 5. o.), Demeter Andrea Izabella (Mikes Kelemen-líceum, 10. o.) és Kanyó Kincső (Mikes Kelemen-líceum, 10. o.). Felkészítők: Gyárfás Kinga, Kispál Mária, Haszmann Réka és Galaczi Olga.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.