Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hittanolimpia díjazottja

Hittanolimpia díjazottja Cseperedő

Az idén nyílt először lehetőség arra, hogy a Magyar Nyelvű Országos Római Katolikus Hittanolimpián az V. osztályos tanulók is versenyezhessenek. A Sepsiszentgyörgyön szervezett tantárgyverseny országos szakaszán Opra Hunor Levente, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Általános Iskola ötödikes diákja harmadik helyen végzett.

Hunor rutinos versenyzőnek számít, hiszen előkészítős korától Gergely Katalin tanítónő felkészítésével több vetélkedőn vett részt. Eddigi legkiemelkedőbb eredményei között van negyedik osztályban a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszán szerzett dicséret, 5. osztályban tavasszal a városi szavalóversenyen II. díjban részesült, a budapesti Hagyományok Háza által szervezett Forgószél nemzetközi versenyen is jeleskedett, míg a matematika olimpián eljutott a megyei szakaszig. Hittanolimpián először volt lehetősége versenyezni, s kitartásának, szorgalmának köszönhetően kitűnő eredményt ért el.

– Hunort már előkészítő osztálytól tanítom. Ismertem a tudását, szorgalmát és képességeit, így sejtettem, hogy dobogós helyezést fog elérni – magyarázta Gyárfás Kinga vallástanár.

A pedagógus meglátása szerint Hunor felkészülése a családban kezdődött.

– Már elemi iskolában is kitűnt széleskörű ismereteivel, olvasottságával. Mindig meglepett, hogy az iskolában tanultakon kívül milyen gazdag tudással rendelkezik. Ugyancsak a családból hozta Hunor a vallásosságát is. Rendszeresen jelen van a szentmiséken, ministrál, felolvas a Szentírásból. A hittanolimpián résztvevőknél sokat számít a rendszeres szentbeszédhallgatás, hiszen a tanulóknak a tárgyi tudás mellett lehetőségük van fogalmazásukkal kreativitásukat is bizonyítani. Ezért nagyon fontos a versenyző jó fogalmazókészsége és kitűnő helyesírása. Az én szerepem csak az irányítás, a tanácsadás volt. Már a megyei versenyre való készülésnél észrevettem, hogy figyelme a legapróbb részletekre is kiterjed, a megmérettetést, a jó eredményt komolyan akarja, egyszóval szorgalmas – tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés

A pedagógus szerint Hunor olyan diák, aki élvezi a tanulást, és folyamatosan gyarapítja tudását. Erős keresztény öntudattal rendelkezik, a tanulás mellett van ideje tevékenyen részt venni az osztályközösség életében is. Az 5. osztályosok gólyabálján őt választották Misternek, ugyanakkor megküzd a prepubertás korral járó kihívásokkal, konfliktusokkal.

A pedagógus büszke diákjára, örvend a kimagasló eredményének, de mint fogalmazott, „egy hittantanár nem szabad csak a tudásban kiemelkedő tanulók eredményein lemérje a munkájának sikerét, hiszen a hittanórán a tudás csak egy eszköz a helyes istenkép kialakításában, a keresztény életre való nevelésben”

– Úgy gondolom, hogy eszünket, tehetségünket (talentumainkat) Istentől kapjuk. A tanár kötelessége, hogy a rábízott tanulókat irányítsa, és segítse az adottságaik kibontakoztatásában. Mindig azt mondom a tanítványaimnak, hogy csak az jöjjön versenyezni, aki szívesen felvállalja a pluszmunkát. Ha a versenyt, a versenyre való felkészülést reálisan kielemezzük, abban az esetben is, ha nem ért el a diák kiemelkedő eredményt, jövőre nézve csak tanulni tudunk belőle. Érdekes, hogy azokat a tanítványaimat is, akik közepes eredményeket értek el, következő években is ott látom a versenyeken. Ezek a tanulók megtapasztalják a tanulás örömét, ők már nem azért tanulnak, mert ezt várják el tőlük. Ez ad erőt, ösztönzést nekem is és a tanítványaimnak is – összegezte Gyárfás Kinga.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások