Óvodába járni jó!

Óvodába járni jó! Cseperedő

Az óvodakezdés minden kisgyermek életében új kihívás, nagy megmérettetés. Fontos, hogy már az első pillanattól érezzék, hogy mi, óvónők szeretjük őket, figyelünk rájuk, és tiszteletben tartjuk kívánságukat. Ahhoz, hogy könnyebben beilleszkedjenek, megnyilvánuljanak, fontos tehát részünkről a feltétel nélküli szeretet, odafigyelés, és olyan játékos szituációk megteremtése, ahol bátran megnyílnak, önmagukat adják, felszabadultan, örömmel játszanak, és élvezik az együtt töltött időszak minden pillanatát.

A megyeszékhelyi Hófehérke Napközi Otthon Csibészkék kiscsoportjában „Az én macim” című kéthetes projektet a beszoktatás időszaka után olyan céllal terveztük, hogy a gyermekek komplex cselekvés útján, játékos tevékenységek által aktívan vegyenek részt közös játékhelyzetekben, érezzék meg a közösség összetartó erejét, valamint tapasztalják meg az együtt játszás örömét. Az otthonról hozott kedvenc macik merészséget biztosítottak, és segítséget nyújtottak a gyermekeknek, hogy nehézség nélkül bemutatkozzanak, bizonyos szerepeket eljátsszanak, anélkül, hogy szorongtak volna.

Célunk volt az is, hogy használják a beszédet mint a társas érintkezés eszközét, legyenek képesek csoporttársaik néven szólítására, közvetlen környezetük megismerésére, érzelmek megélésére, megtapasztalva a biztonságérzet, a társas érintkezés és ragaszkodás fontosságát. A kis Csibészkék jókedvvel tornáztatták naponta a macijukat, nagyság és szín szerint csoportosították őket, megmutatták, hogy milyen színű maciból van több, énekeltek, mondókáztak, mesét hallgattak, festegettek, közvetlen tapasztalattal édes, savanyú ízeket érzékeltek, magvakat kóstoltak, majd maciszerepbe bújva, jelszóra menekültek a kijelölt barlangba, és örömmel játszották a „Menjünk medvét vadászni” című mozgásos játékot is.

Ugyanakkor lényegesnek tartottuk a természet és környezetvédelem fontosságának megismertetését, az állatok védelmével kapcsolatos magatartás alakítását és fejlesztését is. Feladatunk volt, hogy a gyermekek szerezzenek minél több ismeretet a medvék életmódjáról, élőhelyükről. A medvéről szóló csiklandozó, mondókák, versek, énekek, mozgásos és matematikai játékok, különböző maciformák megjelenítése és a csoport macijának névadása és keresztelője mind-mind lehetőséget adtak az óvodai műveltségi területek sokoldalú feldolgozására, és nem utolsó sorban értelmi, szociális, érzelmi, kommunikációs és testi képességek fejlesztésére. Azt tapasztaltuk, hogy a kiscsoportosok örömmel élték bele magukat adott játékszituációkba, és élvezték a két hét játékos tevékenységeinek mókás pillanatait. A csoport maciját a gyermekek közös döntéssel Csillag Bruminak keresztelték, aki ezentúl minden hétvégén a Csibészkék vendége lesz.

Bedőházi Emese Aranka és Farkas Tünde óvónő

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.