Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Népzenei örökségünk ápolása

Népzenei örökségünk ápolása Cseperedő

Jakab Zsófia a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum előkészítő osztályos kisdiákja, kitűnő énekhangjával érdemelte ki a zsűri elismerését a regionális szintű XX. Tiszta Forrás Népdalvetekedőn.

Zsófia nemrég lépte át az iskola küszöbét, de szépérzékére, tehetségére már az első hetekben felfigyelt tanítója. Ebben a rövidke iskolai periódusban volt már mesemondó- és rajzversenyen és a Tiszta Forrás népdalvetélkedőn. Szülei számára meglepő volt a hirtelen változás, mivel – ahogyan fogalmaztak – óvodás korában soha nem mert közönség előtt még megszólalni se. Nagy Edit tanítónő kedves, barátkozó, közlékeny, kreatív, széles látókörű kislányként jellemezte, aki nagyon szeret énekelni, szavalni és mesélni.

A kisdiák első alkalommal vett részt a november 24-én immár huszadik alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn, ahol tisztán csengő énekhangjával első díjat érdemelt ki.

– Nap mint nap éneklünk, része a mindennapjainknak. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy a gyerekek válasszák ki a népdalokat. Ha szereti, azonosulni tud vele, akkor mindenképp jobban elő is tudja adni. Zsófi esetében is ő választotta ki az 5 népdalt. A szabadon választott népdaloknál is csak javasolni szoktam. Az osztályban énekórákon vezetem rá a diákjaimat arra, hogy éneklés közben mennyire fontos a levegővétel, a helyes testtartás, kezdéskor a megfelelő hangmagasság – tette hozzá a pedagógus.

Nagy Edit fontosnak tartja az ilyen jellegű megmérettetéseket.

– Fontosnak tartom főként azt, hogy megőrizzük és ápoljuk népi kincseinket, gyöngyszemeinket. Elsősorban ebben a korosztályban nem megmérettetésként fogjuk fel. Fontosnak tartom, hogy élmény legyen a gyerekek számára, nem pedig megmérettetés elsősorban. Amennyiben helyezést is szereznek, az egy ráadás, elismerés számunkra a befektetett munkáért, energiáért. Még a 4. osztályos tanulókban sem szeretem azt megerősíteni, hogy versenyre megyünk. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, minél több szép élménnyel gazdagodjunk. Nem feltétlenül jelent kudarcot, ha nem szerzünk helyezést. Olyan élményekkel gazdagodunk, ami nem adatik meg azoknak, akik nem készültek, nem neveztek be a versenyre. Mindez szebbé, gazdagabbá tesz minket – emelte ki.

Zsófia zenészcsaládba született. Szülei gyerekkoruk óta énekelnek, kórusokra járnak. Édesapja zenész, zenepedagógiát végzett, kántorként dolgozik. Zsófi már kisbaba korában ott volt velük a gyülekezeti kóruspróbákon, koncerteken. Mindig szeretett énekelni, az éneklés, zenélés része a mindennapjaiknak. Ezért választották a művészeti oktatást is, mert szeretnék más szemléletmódban nevelni Zsófit, a szépség és a művészetek iránti érdeklődésre tanítani, hogy szebbé tegye a világot.

A vetélkedőkre, versenyekre való készülés minden részt vevőnek plusz munkát jelent, de a népdalok, gyermekdalok által nyújtott öröm, az éneklés által megélt élmény erőt ad a folytatáshoz.

– A diákjaim sikere örömet ad számomra is, egyfajta megerősítést pedagógusként. Maga a felkészülés által nyújtott öröm, élmény pótolhatatlan, az, ami lendületet ad a folytatáshoz – emelte ki Nagy Edit.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük