Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mese- és balladamondók, balladaéneklők

Mese- és balladamondók, balladaéneklők Cseperedő

Jól szerepeltek a háromszéki diákok a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Versenyen. Két-két második és harmadik díjat, valamint nyolc dicséretet és három különdíjat vehettek át a rangos megmérettetésen.

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében november 12-én és 13-án Sepsiszentgyörgyön került sor a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny döntőjére.

A rendezvényre azok a diákok kaptak meghívást, akik a különböző megyékben megtartott előválogatásokon a legjobban teljesítettek. A megmérettetésen Erdély, Partium és Bánság 14 megyéjéből, Bákó megyéből és Bukarestből 178 diák vesz részt.

A rendezvény megnyitó ünnepségét a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartották, aztán kezdődött is a verseny. A mesemondók korosztályok szerint az evangélikus templomban, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum dísztermében, a Kónya Ádám Művelődési Házban és a Bod Péter Megyei Könyvtárban léptek fel. A balladamondók versenyét a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben szervezték meg, míg a balladaéneklőket a Plugor Sándor Művészeti Líceumban hallgatta meg a zsűri. Délután a kisebbek egy bábszínházi, a nagyobbak egy mozgásszínházi előadást tekintettek meg. A két napos rendezvény záróünnepségére és az eredményhirdetésre vasárnap szintén az evangélikus templomban került sor.

A zsűri döntése értelmében a mesemondóknál második díjban részesült Mike Zsuzsánna, a kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola diákja, valamint Balázsi Dorka a Mikes Kelemen-líceumból. Harmadik helyen végzett Moroianu Anna a Székely Mikó Kollégiumból. Dicséretben részesültek: Rancz-Gyárfás Gergő, a kézdivásárhelyi dr. Csiha Kálmán Református Kollégium tanulója, Demes Judit a Kőrösi Csoma Sándor Líceumból. Különdíjasok: Pálfi István Győző a vargyasi Borbáth Károly-iskolából, Pătrânjel Viktória a Kőrösi Csoma Sándor Líceumból, Kerekes Beáta a torjai Kicsi Antal-iskolából, Tamás Katinka a Mikes Kelemen-líceumból, Szabó Dávid az ozsdolai Kun Kocsárd-iskolából és Toók Emese a nagyajtai Kriza János-iskolából.

A balladaéneklők kategóriában harmadik helyen végzett Hodor Balázs a Plugor Sándor Művészeti Líceumból, dicséretesek: Balázs Gergő a Székely Mikó Kollégiumból, Finta Eszter a barátosi Bibó József-iskolából, Mátis Adrienn a Plugor Sándor Művészeti Líceumból. A balladamondóknál dicséretesek: Jakab Nóra és Puskás Cynthia Laeticia a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumból. Különdíjas Török Tamara a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból. Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük