Költöző madarak

Beköszöntött az ősz, de egyelőre nem azt az arcát mutatja, amit szeretnénk, az idilli képet, amikor a napsugarak áthatolnak a sárguló falevelek között. Az időjárás a harminc fok melegről hirtelen átváltott tíz fokra, amely az ember hangulatára is rányomja bélyegét.

A gólyák mintha tudták volna ezt a váltást, nagy részük még augusztus közepén elment. Csak a tapasztalt felnőtt gólyákból maradtak még hátra, ők tudják, hogy a borúra derű jön. Kivárnak. Az idei forró száraz nyár igen próbára tette a gólyaszülőket, ezért akadnak olyan példányok is, amelyek a leromlott kondíciójuk miatt időznek.

Ám nem csak a gólyák és a fecskék vonulnak el, hanem sok más madárfaj is útra kell ősszel. Tulajdonképp már júliusban megkezdődik a vonulás, ami a következő év májusáig majdhogynem folyamatos. Mondhatnánk, hogy a júniusi hónap az egyedüli, amikor minden madár a költőterületén van. 

A nyár derekán a kakukknak már nincs dolga, a költést, fiókanevelést másra bízza. És egy forró nyári nap arra eszmélünk rá, hogy már nem halljuk a kakukk-kiáltást. Augusztusban, szeptemberben tömegesen mozdulnak meg a madarak, legtöbbjük csapatokba verődik, látványos a költözésük. Érdekesen alakul az erdei pinty élete is, nyár végén a párok szétválnak, a tojók megkezdik a vonulást, a hímek kis csoportokba verődve megjelenek a telelőhelyeken. A fiatalok a felnőttekkel közösen táplálkoznak, de már nem énekelnek. A fiatal hím példányok tollruhája inkább a tojó tollazatára hasonlít, de ez tavasszal megváltozik.

A nappali ragadozó madarak közt is van egy olyan faj, ahol csak a tojó vonul, az idősebb hímek itthon maradnak, áttelelnek. Ez a ragadozó madár a vörös vércse. A városunk több pontján is fészkel, az egyik vércsepár a központban, a Bodok szálló épületén, már több mint egy évtizede.

Kelemen László