Januári hóesésben

Végre, megjött a hó. Igaz, jobb lett volna, ha karácsonykor érkezik, már az ünnepi hangulat kedvéért is. Na, de így is, nagy örömmel fogadták a gyerekek. Kis unokámmal, Benettel el is mentünk szánkózni.

Neki ez volt az első ilyen tevékenysége, és nagyon szerette. Olyan magabiztosan ült egyedül a ródlin, mintha több éves rutinja lenne, pedig nem rég töltötte be az egy év nyolc hónapot.

Csízcsapat húzott el a fejünk fölött. Nem mentek messze, csak a közeli égerfákra, táplálkozni. Azonban a lakoma nem tartott sokáig, mert egy másik csapat érkezett. Fél szemmel Benettet, fél szemmel a madarakat figyeltem. Különösen viselkedtek a csízek, feltűnően ellenséges volt a két csapat egymással. Egyik csapatban lehettek legalább négyszázan és olyan suhogó hangot adtak ki repülés közben, amitől a másik csapat meghátrált. Fényképet szerettem volna készíteni a madarakról, ezért Idával szánkózott tovább Benett, de a kis huncut legény, amint észrevette, miben mesterkedem, többet nem kellett neki a szánkó, jobban érdekelte a fényképezőgép. Térdig érő hóban nyomult felém, csakhogy megérinthesse a gépet. Ettől kezdve már több madár nem került lencsevégre.

Egerészölyv „kié” kiáltása hallatszott a magasból.

Ilyenkor a januári havas erdőn kirándulva a csízeken, ölyveken kívül láthatunk még csuszkát, széncinegét, fekete harkályt, barátcinegét, macskabagolyt, szajkót, léprigót, kis csapatokban kóborló őszapókat.

Szánkózás után Benettnek nem kellett ringatás a szokásos déli alváshoz, a friss levegő megtette hatását. Miután felkelt, hóember építésével fejeztük be a napot, közben nagy fehér pelyhekben szállingózott a hó.