Felhívás!

Húsvéti hagyományápolás

A jövő héten megnyitják kapuikat a húsvéti tojásíró műhelyek. A megyeszékhelyi Guzsalyas Alapítvány és a Tanulók Háza idén is várja azokat a diákokat akik hagyományos módon szeretnék megírni a tojásokat.

Az érdeklődők csak a főtt tojást kell magukkal vigyék, minden más kelléket: kesicét, viaszt, festéket a szervezők biztosítanak. A befektetett munka eredményeként szép írott tojások kerülhetnek az ünnepi asztalra, s onnan a locsolók kosarába. Azok akik a megyeszékhelyi Gyermekek Palotáját választják jó ha tudják, hogy a tojásíró műhely április 15-én 9 órai kezdettel nyitja meg kapuit, ahol a meghívott Marosi Árpád a belvárosi református egyház segédlelkésze az ünnep fontosságáról, a feltámadás jelentőségéről beszél majd a gyerekeknek.

Április 18-ig naponta 8–14 óra között szervezett csoportokat, osztályokat fogadnak, de az elmúlt évekhez hasonlóan csütörtökön az Írisz Ház fiataljai és a cserkészek számára szervezik a foglalkozást. A Míves Házban április 15–18. között délelőtt osztályokat, csoportokat várnak, délután bárki betérhet, hogy szakemberek irányítása, útmutatása szerint, hagyományos technikát alkalmazva írja meg a húsvéti tojást. A nagy népszerűségnek örvendő tevékenységek fő célja a hagyományőrzés, a húsvéti tojásírás technikájának megismertetése és átadása a fiatalabb nemzedék számára.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.