Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hőseink nyomában

Hőseink nyomában Cseperedő

Március 15. alkalmából a Székely Mikó Kollégium társadalomtudomány osztályainak egy csoportja részt vett a Határtalanul-programban, ezúttal a mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjait láttuk vendégül, akik Riegelmann Zsolt igazgató, Gáll Csaba szakmai igazgatóhelyettes és egy pár pedagógus kíséretében utaztak Sepsiszentgyörgyre. A program kezdeményezője Pappné Fábián Réka történelem szakos tanár volt, aki másfél évtizeddel korábban mikós tanárként került Magyarországra.

A Határtalanul-program célja az, hogy a magyar történelmi ünnepeken egy anyaországi és egy külhoni diákközösség közösen ünnepelhessen. Így a mohácsi vendégek a sepsiszentgyörgyi programjuk első napját a közös ünneplésnek szentelték: részt vettek a mikós társaik tanóráin, majd megtekinthették a mikós kórus ünnepi előadását, ezt követően a névadónk, gróf Mikó Imre szobrának a megkoszorúzása után ellátogattak a Székely Nemzeti Múzeum ünnephez kötődő kiállítására. Diákjainkkal együtt hozták be a magyar zászlót az állomási eprestetői csata emlékművétől a központi ünnepség helyszínére, ahol a mohácsi pedagógusok megkoszorúzták a szabadságharc emlékművét, majd közösen vettünk részt a központi ünnepségen.

A mohácsi vendégdiákok megjegyezték, hogy ők még ilyen felemelő március tizenötödikei ünnepségen nem vettek részt. Sepsiszentgyörgyön otthon érezték magukat, nem is érzékelték, hogy egy határ választja el őket az otthonuktól. Az ünneplés zárásaként a vendégpedagógusainkkal ünnepi hangversenyen vettünk részt a Tamási Áron Színházban. A hétvégén a kirándulásoké volt a főszerep. Pénzes Loránd történelemtanár vezetésével pénteken A világháborús hőseink nyomában című tematikus kiránduláson vettünk részt. Ennek első állomása az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum volt, innen az utunk Bereckbe vezetett, ahol ellátogattunk az első világháborús katonatemetőbe, és meglátogattuk a Gábor Áron-emlékházat is. Ojtozban elzarándokoltunk a kénes gyógyforráshoz, a vesztegintézeti kápolnához, majd az Árpád-vonal völgyzár maradványainak megtekintése után a mohácsi vendégek megkoszorúzták a 18-as soproni gyalogezred emléktábláját. Emléktúránkat Sósmezőn, az Osztrák–Magyar Monarchia legkeletibb településén zártunk, ahol ismét koszorúzásra került sor a régi magyar temetőben, ami napjainkban már nemzetközi hősi temető.

Este A könnyek tava című táncjátékot tekintettük meg, amit a mohácsi vendégeink, valamint a 80 éves nyugdíjas mikós pedagógusok tiszteletére mutatott be a Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttese, Tőkés Zsolt és Edit rendezésében. Szombaton vendégeinkkel, Kubánda Miklós igazgatóhelyettes vezetésével, a Gyímesekbe látogattunk.

Júniusban, a nemzeti összetartozás napja alkalmából a mikós diákok fognak ellátogatni Mohácsra.

Dr. Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszékének vezetője

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük