Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Földrajzból a legjobbak

Földrajzból a legjobbak Cseperedő

A földrajz szeretete köti össze Csoma Bálintot és Gyerő Józsefet. A hetedik osztályos kovásznai diákok számára nem csak egy tantárgy a földrajz, hanem egy kapu, amelyen egy felfedezésre váró világba léphetnek be, közeli és távoli országokat, népeket, kultúrákat ismerhetnek meg. Rutinos versenyzők, kitűnően teljesítettek a Teleki Pál Vetélkedőn és a földrajz tantárgyolimpiász megyei első helyezettjeiként ők képviselik majd megyénket az országos szakaszon.

– A földrajz önmagában is szerethető tudomány, mivel egy összetett téma, a természetföldrajzban megtalálhatjuk az összefüggéseket a fizika–biológia–kémia–matematika egzakt tudományok törvényei között, megismerve ezek hatásait a Föld látható és láthatatlan részére. A társadalomföldrajzban meg szépen benne van minden, ami az emberrel és tevékenységével kapcsolatos: települések az építészettel, regionalizálás a szokásokkal, hagyományokkal, vallással, és még sorolhatnánk. Így betekintést nyerhetünk a földrajzon keresztül nagyon sok tudományba, mindenki megtalálja, ha nem is az egészet egyben, de a maga kis szeletkéjét, ami foglalkoztatja. A felkészülés során kezdetben olvasnivalót, majd feladatokat kaptak a diákok, ha kérdések merülnek fel ezekben, akkor átbeszéljük – magyarázta Kellán Beáta tanárnő.

A fiúk keményen megdolgoztak a sikerért, az iskolai felkészülés mellett otthon is elővették az atlaszokat.
– Otthon nagyon sokat bújtam a könyveket, térképeket a verseny előtt, és próbáltam minél hatékonyabban rögzíteni az információkat. Sok internetes oldalról gyűjtöttem infókat, s miután összeállt az anyag a fejemben, tesztek megoldásával mértem fel a tudásomat. Az iskolában is készültünk sokat a tanárnővel, és így el tudott mélyülni a megtanult anyagrész – magyarázta Gyerő József.

Hirdetés
Hirdetés

– Napi egy-két órát gyakoroltam, ismételtem, utánaolvastam a témának – tette hozzá Csoma Bálint (fotó).

– A versenyre jelentkező diákokkal külön öröm, semmiképp nem megterhelő foglalkozni, mivel látszik az akarat, megvan a kellő kíváncsiság bennük – tette hozzá a tanárnő.

Mindkét tanuló igyekszik figyelmesen elolvasni a feladatokat, mert bizony előfordul, hogy az első olvasatra könnyűnek tűnő kérdésekre nem is olyan egyszerű a válasz. A higgadtság is fontos, s nem árt, ha marad idő a dolgozat átolvasására.

A versenyek lehetőséget teremtenek, hogy felmérjék tudásukat, tapasztalatot szerezzenek.

– Én mindig úgy indulok egy vetélkedőnek, hogy tapasztalatot szerezzek, de megpróbálom mindig a legjobbat kihozni magamból, hogy mindig jó eredményt érjek el – mondta Bálint.

– Egy versenyen sok tapasztalatot gyűjthetünk, amiket a jövőben felhasználhatunk, kamatoztathatunk, például a vizsgákon. Versenyről lévén szó, győzni szeretnék, felmérni a tudásom, a helyem a megyében, az országban – tette hozzá József.

Hirdetés
Hirdetés

A földrajz mellett Bálint a matematikát és az informatikát szereti, míg József a humán tantárgyak iránt érdeklődik, a történelem és az idegen nyelvek a kedvencei.

József a szabadidejét is igyekszik hasznosan tölteni, úszik, kosarazik, olvas, zenét hallgat, cserkészetre jár, de a barátaival való találkozásra is szakít időt. Szereti előre megtervezni a programjait, hogy minden számára fontos dologra maradjon ideje. Bálint a barátaival szórakozik, számítógépen játszik, filmeket néz. Felnőttként tanítani szeretne, természetesen földrajzot, József ügyvédnek készül.

A siker a diáknak és a tanárnak egyaránt örömforrás és ösztönzés a további munkára.

– Mindig örömmel tölt el, ha a diákok sikereket érnek el, bármekkorák legyenek azok, jó érzés látni, ha a tanuló örül, osztály- és iskolatársai is csatlakoznak ehhez az örömhöz, a szülők is büszkék. Ezúttal szeretném megköszönni nekik is a visszajelzéseket és a támogatásukat ebben a munkában. Amíg a gyerekek szívesen vesznek részt a versenyeken, időt szánnak a nem kötelező tananyag átnézésére, plusz ismereteket szerezve, addig szerintem szükség van az ilyen jellegű megmérettetésekre is – summázta a pedagógus.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 3., 18:42
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Gratulálunk nagyszerű gyerekek vagytok!Büszkeséggel tölt el,hogy ismerhettem a szüleidet,akik szintén kololy nagyszerű emberek! Sikert és kitartást kívánunk nektek és adja Isten,hogy országos első helyet nyerjétek meg!Grstulálunk a nagyszerű tanárotoknak is!

  • User
    Dátum: 2020. április 4., 20:53
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Valóban nagyon szép tantárgy a földrajz, minden benne van, ami az emberrel és az őt körülvevő világgal kapcsolatos, de sajnos Romániában a földrajznak egyelőre nincs nagy jövője, a tanári pálya kivételével a földrajz egyetemet végzettek nincs ahol elhelyezkedjenek.