Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Diákzenészek, jövendő művészek

Diákzenészek, jövendő művészek Cseperedő

Sebestyén-Lázár Kata fuvolista és Vajda Gergő trombitás maximális pontszámot értek el az öt megye részvételével szervezett regionális hangszerolimpián, így ők képviselik majd megyénket az országos megmérettetésen. A Plugor Sándor Művészeti Líceum két diákjával a zenéről, a felkészülésről és a tervekről beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

Kata ötödik osztályos, és hat éve tanul fuvolázni, míg a nyolcadikos Gergő furulyával kezdte, de a karácsonyra kapott aranyszínű trombita „elcsábította”.

– Elsőosztályos koromban furulyázni tanultam. Karácsonyra kaptam egy új aranyszínű trombitát, ami első perctől a társam lett. Édesapám segítségével elég hamar meg is tudtam szólaltatni, és eljátszani rajta a Székely Himnuszt, akkor az volt a kedvencem – magyarázta

– Előkészítő osztályban blockflötén (furulya – szerk.) tanultam egy évet (ez az alapozó év), aztán jött a fuvola. Nagyon szeretem a hangszer hangját, zeneileg nagyon szép és finom, kellemes hatást lehet vele elérni – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kata.

A regionális versenyen három darabot kellett bemutatni, és az előadás végén mindketten érezték, hogy jól teljesítettek.

– Nagyon jól sikerült minden mű lejátszása, bíztam benne, hogy első díjat kapok, de nem számítottam 100 pontra. A tanév kezdetén azt mondtam a tanárnőmnek, hogy az idei olimpiászon szeretnék 100 pontos I. díjat kapni, de hogy ez beteljesedett, az nagy meglepetés volt nekem is. Sírtam örömemben, a tanár nénivel és anyukámmal együtt – mondta Kata.

Gergő is reménykedett abban, hogy megkapja a 100 pontot, hiszen, mint mondotta, ötödik osztályos kora óta eddig mindig elérte a maximális pontszámot. A siker mögött sok kitartás, következetesség és sok munka áll.

– Kilencéves korom óta minden nap gyakorolok hétköznap, vasárnap és ünnepnap is legkevesebb két órát, de van, amikor sokkal többet – mesélte Gergő.

– Az iskolai órák mellett minden nap legalább 1-2 órát gyakorlok. Ez összesen naponta 3 óra, és még vannak az audíciók, koncertek, amik hozzáadódnak a fuvolatanuláshoz. Nagyon sokat köszönhetek a fuvolatanár nénimnek, Császár Katalinnak – tette hozzá Kata.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor szervezik meg az országos hangszerolimpiászt, de a diákok szorgalmasan készülnek, gyakorolnak.

– Itthon gyakorlok, a tanár nénivel videocseten dolgozunk. Én küldök hangfájlokat, és ő kijavítja. Ez így nagyon nehéz, de most több időm van gyakorolni, pihentebb vagyok. Az országos hangszeres verseny nagyon nehéz, de én reménykedek egy országos II. díjban – mondotta Kata, aki harmadik osztályos korától rendszeresen részt vesz országos és nemzetközi hangszeres versenyeken.

– A legbüszkébb a mostani eredményemre vagyok, de a tavaly Brassóban az Aulodia Nemzetközi Hangszer verseny is nagyon ösztönző volt a számomra, ott I. díjat kaptam – számolt be Kata.

– Az országos olimpiászon első vagy második díjat szeretnék kapni, mert már harmadikot kaptam. Én is több vetélkedőn vettem részt, ötödikesen megkaptam a 100 pontot Marosvásárhelyen, ami az első versenyem volt, annak nagyon örültem, de mindegyikre büszke vagyok – fejtette ki Gergő.

A tanulás és a hangszeren való gyakorlás sok időt vesz igénybe, de igyekeznek úgy alakítani a programjukat, hogy szabadidejük is maradjon.

– Nekem a hangszeren való gyakorlás nagyon fontos, de azért tudatosan készülök az általános tantárgyakból is. Van szabadidőm, igaz nem sok, ilyenkor stand-up comedy és főzőműsorokat nézek, szeretek sétálni a parkban a barátnőimmel, vásárolni, játszani a kutyámmal – mesélte Kata.

– Igyekszem beosztani az időmet, de sokszor volt olyan helyzet, hogy órákról kellett hiányoznom, amit nem is olyan egyszerű bepótolni. Nagyon szeretek horgászni, arra mindig szakítok időt – tette hozzá Gergő.

Kata a fuvola mellett az informatika és a zeneelmélet órákat szereti, Gergő kedvence a zenetörténet, és minden, ami a zenével kapcsolatos, az elméleti tantárgyak közül pedig a matematikát szereti.

Kata fuvolatanárnak készül, de emellett cukrászkodni is szeretne, Gergő a jövőjét trombitásként képzeli el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük