Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csibésszel az erdőn

Csibésszel az erdőn Cseperedő

Úgy recsegett a száraz avar a lábam alatt az erdőn akárcsak ősszel, pedig január közepén járunk. Ezen a télen eddig az igazi mínusz fok és a vastag rétegű hó is hiányzik, de ahogy a mondás tartja, a farkas nem eszi meg a telet. Tehát még nem kell lemondani a szánkózásról, a hóember készítéséről.

Fakopáncs kopogására leszek figyelmes, keresem a madarat. Kíváncsi voltam, hogy nagy fakopáncs vagy balkáni rokona kopogtat. Kiderült, egyik sem, hanem egy piros sapkás közepes fakopáncs keresgélt táplálék után. Hosszú percekig ez volt az egyetlen madár a környéken. Sikerült lencsevégre kapni – épp jókor – mert a második kattintásra már elrepült. Újra elcsendesült a táj. Körülnéztem, kerestem azt a helyet ahova meg tudok állni úgy, hogy lehető leghamarabb vegyem észre a vadat. Egy bükkfát szemeltem ki. Félrerúgtam az avart a lábam alól, majd a hátizsákot letettem a fa mögé. Megálltam és vártam. Hallgatóztam. Az éles hallás ilyenkor jól jön, mert rendszeresen a zajt lehet leghamarabb meghallani, pláné, ha száraz az avar. A medve csörtetését már messziről észre lehet venni, de van, mikor úgy jön a nagy testű állat, hogy csak akkor veszi észre az ember, mikor már ott van.
Egyelőre csend van, még madár mozgás sincs, csak egerek mocorognak a rőzserakások alatt. Majd egyszer csak hallom: klong-klong. Tudom, hogy mi az, keresem, de nem látom. Ő lát, azért csinál így, egyébként a hangja a mély „kor-kor” amit legtöbbször röptében hallat. Amikor újra elklongatta magát, akkor már észrevettem a fényes, fekete tollruhás, nagy testű madarat, a hollót. Amint ráeszmélt, hogy megláttam, elrepült, még le sem tudtam fotózni.
Újra csend vett körül, majd egy róka szaladt egyenest felém, távol volt, nem a lépteit hallottam meg, hanem a mozgását vettem észre. Óvatosan felemeltem a fényképezőgépem, videóra kapcsoltam és elindítottam a felvételt. Legalább tizenöt métert közeledett felém mikor észrevett, kiszagolhatott, mert felemelte a fejét és egyenesen rám nézett. Hosszú másodpercig farkasszemet néztünk, majd gyorsan elszaladt. Több mint húsz perc elteltével egy fekete árnyat vettem észre. Azonnal ráirányítottam a gépet és ekkor láttam, hogy Csibész, a kutya az. Közelednek a hajtók, gondoltam. Csibész is észrevett, lehet, hogy hamarabb, mint én, odajött és leült a lábamhoz.
Kelemen László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások