Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén is várják a kicsiket és nagyokat

Idén is várják a kicsiket és nagyokat Cseperedő

A Székely Nemzeti Múzeum 2017-ben is bővelkedett kifejezetten iskolásoknak, óvodás csoportoknak, illetve családoknak szóló programokban. A már megszokott tematikus napok visszatérő és egyre népesebb közönséget vonzottak.

A madarak és fák napját hatodik alkalommal tartották meg, az ingyenes esemény vendége Tamás Réka csíkszeredai biológus volt, aki a Románia legszebb fáit feltérképező kezdeményezésről és az ehhez kapcsolódó tevékenységekről mesélt, illetve a múzeumkerti fákon mutatott be mérési módszereket a gyerekeknek. A már megszokott alkotóműhelyek mellett olyan kedves, visszatérő vendégek várták ismeretterjesztő programmal a gyerekeket, mint Gaál Zsuzsa, Dombi Helga, Mihály József és Majos Andrea.
A nyári napforduló Szent Ivánhoz köthető jeles napját is méltóképpen megünnepelték: éjszakába nyúló nyitva tartással, tárlatvezetésekkel, zenés, bábos gyerekelőadással.
Az események sorából nem maradhatott el a már hagyományossá váló magyar festészet napja, a családi nap díszvendége Márton Árpád csíkszeredai képzőművész volt.
A László Kálmán Gombász Egyesülettel közösen idén is sor került a sugásfürdői gombásztúrával startoló, előadásokkal, vetélkedővel, foglalkozásokkal folytatódó Gombanapra, melynek kiemelt vendége volt a Budapestről érkező Fedor Ilona pedagógus és gombaszakértő, akinek a Gomboszi című, bájos, színezős mesekönyvét mutatták be.
A 2016-ban sikeresen útjára indított közös svájci–magyar projekt, a Meleté is kibővült, egyhetes programsorozattal folytatódott októberben. Az elvarázsolt zenekastély alcímet viselő zenei, fejlesztő foglalkozássorozat az iskolai villámlátogatásokon kívül két szervezett iskolai csoporttal ismertette meg a svájci nyelvterületen kötelező alapfokú zenei oktatás elemeit. A program két ötletgazdája és lebonyolítója, Sara Franchini és Salat-Zakariás Soma mellett idén a katalán Antonio Planelles kórusműhelyt és újrahasznosító hangszeres műhelyt tartott tinédzsereknek és felnőtteknek. A hét során elsajátított módszerek, eszközök, hangszerek Vinceffy Orsolya és Bartha Zonga múzeumpedagógiai foglalkozásaiban is helyet kaptak, melyek egész évben népszerűek voltak nemcsak a helyi közönség, hanem más székelyföldi csoportok körében is.
A 2017-es év egyik legsikeresebb programja volt a kisiskolás gyerekeknek szóló egyhetes vakációzáró régésztábor. Huszonöt régészinas tanult, kézműveskedett, játszott, fedezte fel a múzeum tereit, kiállításait és építette meg az erősdi rézkori kultúra egyik épülettípusának kicsinyített mását a Múzeumkertben. A tavalyi év időszakos kiállításai közül kiemelkedően a legsikeresebb a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumból érkező Jégkorszak című tárlat volt, melynek nyitvatartási ideje alatt közel négyezer látogatót kitevő óvodás és iskolás csoport igényelt múzeumpedagógiai foglalkozást. A múzeum állandó kiállításai is egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a tavalyi évben, pedagógusok külön kérésére tartottak tematikus tárlatvezetéseket. Ezek természetesen az idei évben is folytatódnak, a már hagyományossá váló jeles családi napok mellett. Múzeumpedagógiai programokról, családi napokról a www.sznm.ro honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Bartha Zonga

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük