Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tánc iránti szeretet

A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében a Borospataki Skanzenben idén is megtartották a Százlábú, Százlábacskák és az Aprólábak néptáncegyüttesek tizenkettedik közösségépítő műhelymunkáját.

A tábor gazdag programja felejthetetlen élményeket, tapasztalatokat biztosított a 183 gyermek, fiatal és felnőtt résztvevőjének. A Százlábacskáknak Kis István és Demeter Erika erdélyi származású, Magyarországon elő táncoktatók Küküllő menti (szászcsávási) cigány, illetve magyar táncokat és énekeket tanítottak. Az Aprólábak sóvidéki táncokkal és énekekkel ismerkedett, velük Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita házaspár, a székelykeresztúri Mákvirágok néptáncegyüttes vezetői foglalkoztak. A Százlábú néptáncegyüttest a magyarországi (Ajka) Kádár Ignác és Nagypál Anett tanította szatmári táncokra, énekekre.

A táncoktatás minőségét és színvonalát emelte az élő zene, amelyet a Heveder zenekar – Molnár Szabolcs (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna Gyuri(bőgő), Antal Csanád (hegedű), Szakács Kristóf (brácsa) – és a Kedves zenekar – Bíró Imre (bőgő), Harai László (hegedű), Harai Levente (brácsa), Harai Hunor (bőgő) – biztosítottak.

Hirdetés
Hirdetés

A délelőtti és délutáni tánctanítás között a kicsik kézműves-foglalkozásokon vettek részt, esténként pedig táncház színesítette a tábor programját. A szemek csillogtak, a szoknyák perdültek, a sok-sok tánctól a csűr padlója porzott, és a hagyomány élt, mert élteti minden egyes Százlábú, Százlábacska és Apróláb hitével, tehetségével és tánc iránti szeretetével.

A szervezők köszönik a szülőknek, Kovászna Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy segítségükkel létrejöhetett ez az esemény.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük