Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A sivatagtól az Antarktiszig

A sivatagtól az Antarktiszig Életmód

Mi is a határtalan boldogság, és mi kell ahhoz, hogy átéljük? Milyen motiváció hajt egy háromgyermekes fogorvost a világ legnehezebb ultrafutóversenyeire? Hogyan egyeztethető össze a kemény versenyek világa a gyermekneveléssel és a hivatással? Melyek azok a mondatok, amelyekbe kapaszkodva a legmélyebb gödrökből is kimászhatunk? – többek között ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni az ultramaratonista Lubics Szilvia előadásban, melyet ma 19 órától tart a sepsiszentgyörgyi Fidelitas Hotel konferenciatermében.

A jászberényi születésű (1974) Lubics Szilvia három fiú édesanyja, fogorvos, ultrafutó. Az elmúlt 17 évben több mint 100 ultrafutóversenyt teljesített sikeresen, többek között tűzforró sivatagokban. Tavaly decemberben megnyerte a Racing the Planet elnevezésű sorozat The Last Desert – Antarctica nevű versenyét, amelyre csak azok nevezhettek be, akik már legalább kétszer teljesítettek 250 kilométeres sivatagi távot.

A dobogós helyezései mellett örömöt okoz számára, ha más embereket is motiválni tud a maguk elé kitűzött célok elérésére. „A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták” – vallja a Magyar Becsület Rend kitüntetettje.

Hirdetés
Hirdetés

A Mathias Corvinus Collegium Egyesület által szervezett rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, az alábbi űrlap kitöltése szükséges:

https://feliratkozas.mcc.ro/sepsiszentgyorgy-utak-celok-allomasok?fbclid=IwAR0zjODhRfuAVStrbAAuvLb83dFUdOO-_AyLiBy2XT38fo-_32perKanzoM

Fotók forrása: Lubics Szilvia Facebook-oldala

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük