A Rózsaszínház bábjátéka a Vigadóban
Klasszikusnak számító mesével: A három kecskegida és a farkas című bábjátékkal kedveskedik a gyerekeknek október 24-én 10 órától a Rózsaszínház a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Klasszikusnak számító mesével: A három kecskegida és a farkas című bábjátékkal kedveskedik a gyerekeknek október 24-én 10 órától a Rózsaszínház a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
Október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik a világ magyarsága. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött, majd november 11-re vérbe fojtott szabadságharc 67. évfordulóján Háromszéken is szónoklatokkal, kulturális műsorral, koszorúzással hajtanak fejet a harcokban elesettek előtt.
Amint azt megírtuk, október 21–22-én a tusnádfürdői sportcsarnokban zajlott a tizenegyedik alkalommal megrendezett Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata. Fő attrakciónak idén is nagy népszerűségnek örvendő főzőverseny ígérkezett, amely idén is kézdiszéki sikert hozott.
Súlyos közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál szombat este fél kilenc körül. Két személy életét vesztette, további hárman megsérültek, miután három jármű karambolozott.
A Bruno Gröning Baráti Kör szervezésében október 21-én, szombaton 13 órától a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola gyűléstermében levetítik A gyógyulás fenoménja című háromrészes dokumentumfilmet.
Molnár Ferenc A testőr című, két felvonásos vígjátéka a kézdivásárhelyi Udvartér Színház 2023/2024-es évadának első bemutatója, amelyet október 13-án láthatott a közönség a Vigadó Művelődési Központ nagytermében. Október 15-én Torján játszották, népes közönség előtt.
A Nemzeti Emlékhely létrehívói október 22-én 15 órára szeretettel várják az érdeklődőket a Poszkár-tetőre, ahol ünnepi rendezvény keretében felavatják Szabó Ottó adományaként a faragott keresztet.
Október 23-án, hétfőn 19 órától a Kassai Thália Színház vendégszerepel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban, a társulat Márai Sándor Kaland című színművét adja elő a nagyteremben.
Nosztalgiamozizásra várják a sepsiszentgyörgyi szépkorúakat – jelentette be Antal Árpád polgármester a Facebook-oldalán.
Elkezdik a régi aszfalt felmarását és az új útburkolat leöntését a Grigore Bălan tábornok sugárút és az 1918. December 1. utca kereszteződésénél – közölte kedden a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében 33. alkalommal kerül megrendezésre a Népzene- és Néptánctalálkozó 2023. november 10-11. között Sepsiszentgyörgyön.
Október 17-én, kedden 17 órától Elek Tibor és Farkas Wellmann Éva kettős könyvbemutatójára kerül sor Kovásznán, a Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében.
A Kovásznai Városi Művelődési Házba várnak október 17-én, kedden 16 órától minden 3 év alatti kisgyermeket, illetve anyukáját-apukáját-nagyszüleit a kovásznai Ringató tevékenységekre.
2018 és 2023 között a Sepsi Helyi Akciócsoport egy olyan fejlesztési terv megvalósításán dolgozott, amely révén a sepsiszentgyörgyi leszakadt városi övezetek lakóinak életminőségén igyekezett javítani.
A baróti Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület hagyományaihoz híven idén is megszervezi a Dénes István Emléktúrát.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai október 18-án, szerdán 16-18 óra között, Cófalván, a kultúrotthonban fogadják az érdeklődőket.
350 meghívottal ünnepelték Karlovy Vary luxus gyógyszállójában, a Grand Hotel Puppban, az European Spas Innovation Awards-ot, amely a legmagasabb presztízsű az európai egészség- és gyógyfürdőiparban.
Október 12-én, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban vehette át Zakariás Attila István, Ybl Miklós- és Kós Károly-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Novák Katalin köztársasági elnök asszony által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ismét nagyszabású turnéra indul október 13-20. között Magyarországra és Felvidékre. A műsoron a Boldogasszony tenyerén című darab, a Katica, az örökké síró királykisasszony, valamint egy Folklór-összeállítás szerepel.
A sepsiszentgyörgyi labdarúgóklub vezetősége vonalat húzott, és a továbbiakban nem kegyelmez a csapat gyengén teljesítő játékosainak.
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a minap emlékezett és emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt vette át Sepsiszentgyörgy önkormányzatától a helyi hajléktalanszálló gondnokságát. Egy évtized alatt 262 háromszéki hajléktalannak tudtak segíteni.
Minden tanévben megemlékezünk a Magyar Népmese Napjáról, így került sor ebben a tanévben is a Barangolás a népmesék birodalmában – II. kiadás című helyi nevelési projekt megszervezésére.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Szociális Igazgatósága felhívja a lakók figyelmét, hogy október 16-tól fogadja a fűtéstámogatásra benyújtott kéréseket. A jóváhagyás feltételei az előző évhez képest nem változtak.
Október 23-a és november 3-a között 12 napos terápiás programot szervez a Bonus Pastor Alapítvány, amelyet szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak ajánlanak.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ is csatlakozik a XIV. Székelyföld Napok október 5–15. között zajló rendezvénysorozatához: október 14-én 17 órától a János vitéz című daljáték lesz megtekinthető a nagyteremben.
Képzőművészeti eseményre hívja az érdeklődőket a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ: október 17-én 18 órától a díszteremben Orth István Madách Imre: Az ember tragédiája című kiállítása nyílik meg.
A megszokott program szerint pénteken és szombaton zajlott Sepsiszentgyörgyön üveggyűjtés – az eredmény ezúttal is jelentős volt.
Gidófalván és az udvarhelyszéki Homoródalmáson termesztett marihuánát egy Kovászna megyei férfi, a hatóságok gyanúja szerint kettős céllal: saját fogyasztásra és árusításra.
A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy Kézdivásárhelyen, 2023. október 17-én, kedd éjszaka ivóvízhálózat-mosatást végzünk.
Több fontos előadás is született az elmúlt időszakban a Tamási Áron Színházban, melyeket október 12–17. között egy miniévad keretében mutatja be a színház iránt érdeklődőknek a társulat.
Az utóbbi időben egyre gyengébb teljesítményt nyújt a Sepsi OSK, amely mélyrepülésben van a labdarúgó Szuperligában. A klub elnökét, Diószegi Lászlót kérdeztük ennek okairól, aki drasztikus döntéseket helyezett kilátásba.
A Székelyföld Napok keretén belül bábszínházi előadásra várják a kovásznai kisiskolásokat szerdán délelőtt 11 órától a Kovásznai Művelődési Központba.
Szerdán 18 órától a rétyi református egyház imatermében mutatjáj be az Édes ízek Székelyföldről című kötetet.
Tizenhét esetben járt el idén a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség csendháborításos ügyekben, de előfordult, hogy az állami rendőrség vagy a csendőrség bírságolt.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai 2023. október 11-én, szerdán 16-18 óra között, Magyarhermányban, a Máté János Általános Iskolában fogadják az érdeklődőket.
Magyar Kornél, magyarországi ütőhangszeres művész és főiskolai tanár lesz a meghívott, aki „Are you taka-taka-talking to me?” Zenei nyelv és beszédszerű zene Nyugat-Afrikában és Dél-Kelet-Ázsiában címmel tart interaktív előadást.
Megjelent a Cimbora diáklap októberi száma.
Október 6-án Ujj Zsuzsi fotós, költő, performer és dalszerző „Nekem a szárnyamat már senki sem szegheti” című kiállítása nyitotta a Visor – Székelyföldi Fotófesztivál harmadik kiadását, akinek ’86–91 között készített fotóperformanszai – saját bevallása szerint – a kiszolgáltatottságról, az elesettségről, a halálról és a szeretetlenségről, de a szépségről is szólnak. Az emberi esendőségről.
Az okostelefonok és az interaktív képernyők aktív részesei a családok mindennapjainak, különösen ott, ahol kamasz gyerekek vannak.
Az előző években hatalmas népszerűséget élvező kerékpáros eseményeket követően, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület meghívására idén is újra megyénkben biciklizik Lucian Mîndruță médiaszemélyiség.
A Kézdivásárhelyen élő Borcsa János új kötete nemrég jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Az idő kihívásai című könyv a szerzőnek 2018 és 2022 között a Székely Hírmondóban megjelent irodalmi jegyzeteit, glosszáit, tárcáit tartalmazza.
Több mint 500 ezer eurós nyertes pályázatot tudhat magáénak a Kovászna megyei Közüzemek Rt. Ennek eredményeként legkésőbb jövő év elejétől jelentős arányban napenergiával tisztítják majd a szennyvizet.
Kovászna Polgármesteri Hivatala idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg helyi jellegű, Tiszta udvar, rendes ház című vetélkedőjét a gyógyfürdőváros legszebb, legrendezettebb telkes házainak és tömbházainak azonosítása érdekében.
Október 6-án azokra a magyar honvédtisztekre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban játszott szerepük miatt végeztek ki. A 13 aradi vértanút 1849. október 6-án ítélték halálra. Az alábbiakban a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi megemlékezések programját ismertetjük.
Az Erdővidéki Közművelődési Napok először 1991-ben került megrendezésre. Azóta a rendezvénysorozat sok fejlődésen, átalakuláson ment át, s idén a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervező csapata előbb hozta november végéről október elejére a rendezvénysorozatot azzal a szándékkal, hogy szabadtéri rendezvényeket is szervezhessünk, lehetőleg kellemes időben.
Október 11-én, szerdán, 17 órakor a Kovásznai Kádár László Képtárba kerül sor Deák M. Ria és Deák Barna A másság egysége című közös kiállításának megnyitójára.
Az új online shop gazdag hazai és nemzetközi termék-kínálattal jelentkezik.
A Genius ügyfelek számára az italok több mint felét már másnap ingyenesen kiszállítják az EasyBox-ba.
A tavalyi évhez képest az online italok és kávé vásárlások több mint 30%-al nőttek.
A kárnak nincsen soha gazdája – panaszolja Máthé László, a TEGA Rt. vezetője. Az igazgató arról számolt be, hogy Sepsiszentgyörgyön a felújított gyűjtőpontokat is megrongálták.
Hétvégén szervezték meg a Szlovák Junior Open-t, amelynek a pozsonyi Imet Squash Centrum adott otthont.
A közönségszavazás győzteseinek kihirdetése után, szeptember 13-ával elstartolt a Com’ON Sepsi kezdeményezéseinek megvalósítási időszaka. Az őszi hónapok során a nyertes csapatok által összesen 25 akció kerül megszervezésre, közösség, élettér, tudás, alkotás és életmód témakörökben.