Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lakodalom félszázad után

Lakodalom félszázad után Kovászna megye

Tegnap 30 házaspárt, arany- és gyémántlakodalmasokat köszöntöttek a sepsiszentgyörgyi városháza esketőtermében, az esemény a Szent György Napok egyik legmeghatóbb rendezvénye minden évben. Az arany-, illetve gyémántlakodalmukat ünneplőknek Sztakics Éva és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek díszoklevéllel és virággal köszönték meg, hogy követendő példák mindannyiunk számára.

Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta Antal Árpád polgármester üdvözletét is, aki objektív okok miatt nem lehetett jelen „ezen a szép momentumon”. – Célunk önökkel osztozni az örömben, és emlékezni az elmúlt 50-60 évvel ezelőtt tett fogadalmukra, valamint felhívni a társadalom figyelmét az önök életpéldájára, hűségére – emelte ki Sztakics.

Megjegyezte, egy jól működő párkapcsolatban a gondok megerősítik a házasságot, ám az évtizedek során sok minden megváltozott, és nem feltétlenül jó irányba: régen, ha valami elromlott, megjavították, ma azonban újat vásárolnak. „Ezért fontos, hogy önök ma itt vannak, és az egész városnak tudtára adjuk, vannak ilyen emberek, akik ki tudtak állni egymás mellett ennyi éven keresztül. És ezért hálásak vagyunk önöknek, köszönjük ezt a csodálatos életpéldát” – fogalmazott az alpolgármester.

Kovács István unitárius lelkész is hangsúlyozta: amikor esketési szertartásokat végez, arról szokott beszélni a fiataloknak, hogy egy kicsit olyan ez az indulás, mint amikor a kikötőből elindul a hajó, és nem lehet tudni, milyen tengeri megpróbáltatások következnek a hosszú úton, amit egymás kezét megfogva, közösen tesznek meg. Egy dolgot lehet tudni: hogy a hajó milyen anyagból készült, és hogy van-e iránytű.

„Az emberi sorsok nem abban különböznek egymástól, hogy ki mennyire szerencsés, hanem abban, hogy a mindenkinek kijáró vihar, árvíz és egyéb megpróbáltatások között hogyan tudunk emberek maradni. És ez a különbség abból adódik, hogy kinek milyen fundamentumon van a háza, a házassága, az építmény, amit önök közösen álmodtak meg akkor, amikor életre szólóan megfogták egymás kezét”, mondta Kovács István. Az egyik fundamentum pedig a „számíthatsz rám”, a hűség, a szeretet, a másik pedig az Istenbe vetett hit. „Önök élete ezért példa, ezért felmutatandó ennek a közösségnek”, hangsúlyozta.

Az ünnepelt házaspárok nevében Kovács István András köszönetet mondott, amiért a Szent György Napok ideje alatt rájuk is gondoltak. „Ha ez az utolsó 25 év is ilyen vonalon haladt volna, ahogy mi haladtunk ebben az ötven évben, akkor nem csak Szentgyörgy városa, de az egész Románia nem itt állna”, je­gyez­te meg. Az idős úr ugyanakkor egy, a „fiúkhoz” intézett viccel magyarázta meg, „az ötven év miért is sikerült”: „Azért, mert mi vagyunk a fej, de van egy nyak, és a nyak a fejet oda fordítja, ahová akarja”. Végezetül további sok sikert kívánt mindenkinek, mert „nem járt le az éle­tük”. Ugyanis „az óra elromolhat, de az idő nem áll meg”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások