Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Városnapi ellenőrzések

A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság ellenőrei tegnap vágtak neki a Szent György Napok tükrében gyakoribbá váló kont­rolloknak – tájékoztatott dr. Sikó-Barabási Sándor, az igazgatóság vezetője, akit ezúttal az elmúlt évek legkirívóbb szabálytalanságairól is kérdeztünk.

A megyei főállatorvos érdeklődésünkre kifejtette, egyelőre a városközpontban és környékén lévő – a turisták, vendégek által jobban „ellepett” – éttermeket vették górcső alá.
– Még az elején tartunk, ám már­is számos ideiglenes engedélyt kértek az igazgatóságtól. A városnapok alatt gyakran ellenőrzünk majd. Általában a higiénia hiánya, az élelmiszerek, alapanyagok rossz tárolása miatt kell, hogy figyelmeztessünk, bírságoljunk. Nem ritka ilyenkor, hogy például a miccs-pasztát a poros, mocskos földre, napra rakják, itt „olvasztják” ki. De a hűtőfelületek, a kézmosási lehetőségek, címkézés hiánya is többször okozott fejtörést – részletezte dr. Sikó.

Kiderült, hogy az ellenőrök minden évben az éjszaka beköszöntésével szembesülnek azzal, hogy a napközben elfáradt kiszolgálók már nem figyelnek a higiéniára, ruházatuk is összekoszolódik, a pult mögött pedig ilyenkor rengeteg szétdobált, „mocskos dologra” akadnak.

– A legmeghökkentőbb szabálytalanságot az elmúlt esztendőkben egy határon túli árusnál jegyeztük, aki hangzatos, „a hagyományos” címszó alatt a napon olvasztotta a halakat. Ott olvadozott, levezett az alapanyag, amelyből halászlét készített, mi több, a termék 30 százalékára nem tudott semmiféle papírt felmutatni, és nem volt felcímkézve sem. Ellenőrzéskor hűtőautójával próbált meg „takarózni”, ám kiderült, ennek nem működik a hűtőrésze – magyarázta.
Dr. Sikó összegzésképpen elmondta, nem céljuk a bírságolás, így elsőre figyelmeztetnek, ám az „égbekiáltó” rendellenességekre bírsággal csapnak le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük