Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felsőbb utasításra várnak – frissítés!

Felsőbb utasításra várnak – frissítés! Kovászna megye

Az általános tanügyi sztrájk első napján a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és az Apor Péter Szaklíceum igazgatóitól érdeklődtünk, hogyan zajlott az általuk vezetett tanintézményekben a sztrájk.

Hirdetés
Hirdetés

Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója lapunknak így nyilatkozott. „Intézményünk tanári közössége egyöntetűen úgy döntött, hogy részt vesz a sztrájkban. A pedagógusok bejöttek az iskolába, mindenki a tanáriban van és papírmunkát vagy egyéb iskolával kapcsolatos tevékenységet folytat. Tanórákat nem tartanak sem az elemisták, sem a nagyobbak számára, ennek megfelelően egyetlen osztály tanulói sem jöttek iskolába. Ezt pénteken közölték velem, ami pedig a folytatást illeti, várják a felsőbb utasításokat a szakszervezet részéről” – jelezte az intézményvezető.

Constantinescu Herman, az ugyancsak kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum igazgatója intézményvezetőként nem sztrájkolhat, jegyezte meg. „Általános sztrájk van az iskolánkban és a tanfelügyelőségtől pénteken kapott pontosításoknak megfelelően járunk el. Eszerint, mivel a pedagógusok többsége sztrájkol, értesítettük a szülőket, hogy nem tudjuk biztosítani a diákok felügyeletét. Megjegyzem, amennyiben mégis jöttek volna diákok, nem maradtak volna felügyelet nélkül, ám nem jöttek tanulók. Magam intézményvezetőként munkaadónak számítok, ezért nem sztrájkolhatok” – hangsúlyozta.

Hozzátette, az igazgatóknak nincs hatáskörük a sztrájkoló alkalmazottak fölött, nem adnak utasítást, nem hívnak össze gyűlést és nem adnak át névsort a sztrájkolókról. „Az igazgató a sztrájkbizotsággal tartja a kapcsolatot, és a sztrájk ideje alatt közösen rendezik az iskola dolgait, természetesen mindenki a maga hatáskörében” – összegzett.

 

FRISSÍTÉS!

Hétfőn még a korábban vártnál is nagyobb részvételi aránnyal kezdődött el az általános sztrájk a közoktatási rendszerben, több megyében is 80 százalék fölé nőtt a munkakonfliktusban részt vevő tanügyi alkalmazottak aránya. Akadtak olyanok is, akik korábban nem kívántak csatlakozni a sztrájkhoz, ám hétfőre meggondolták magukat, és a sztrájklista aláírásával kezdték a napot.

Kovászna megyében minden oktatási egységben általános sztrájk zajlik hétfő reggeltől – tudtuk meg Nagy Gábortól. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége Kovászna megyei elnöke elmondta, több olyan iskola is volt, ahová egyetlen diák sem érkezett hétfőn. Mindössze egy napköziről tud, ahová 11 gyereket bevittek a szüleik, rájuk a nem sztrájkoló alkalmazottak vigyáztak – ilyen alkalmazottak egyébként Nagy Gábor szerint csak a napközikben vannak.

A tanügyi alkalmazottak viszont bementek, hiszen a tiltakozás a tanintézményekben zajlik, ám sokak számára kérdés volt, hogy meddig kell ott maradniuk. „Mivel egy tanári katedra óraszáma heti 18 óra, ennyit maradunk a munkahelyen, azaz napi 3, esetleg 4 órát” – közölte az érdekvédelmi tömörülés képviselője.

Nagy Gábor is arról számolt be, hogy péntek óta nőtt a sztrájkhoz csatlakozók száma, csak abban az iskolában, amelyben ő tanít, 19-en írták alá a listát hétfő reggel. Így ott csak az igazgató nem sztrájkol, aki egyébként a tisztségéből adódóan nem is teheti ezt meg. Tud ő is arról, hogy az ország más részei érte nyomásgyakorlás a sztrájkolókat a tanfelügyelőség és egyes igazgatók részéről, de – mint mondta – Kovászna megyében nem történt ilyen.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezet, valamint az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség hétfő délelőtti közös közleménye szerint a tiltakozás „több mint 200 ezer oktatási dolgozó sztrájkja, akiknek elegük van abból, hogy a kormány semmibe veszi őket”. Ebben azt is közlik, hogy az általuk képviselt alkalmazottak nevében vasárnap elutasították a kormány „úgynevezett ajánlatát”, és kijelentik: nem szociális segélyt, hanem tisztességes béreket szeretnének. Továbbá, felhívják a figyelmet arra, hogy nem egyik napról a másikra döntöttek a sztrájk megszervezéséről, és hogy nem vesznek részt politikai játszmákban. A tanügyi alkalmazottakat egységre buzdítják, a diákoknak és szülőknek pedig köszönik a türelmet és a támogatást.

A romániai közoktatási rendszerben legutóbb 18 éve, 2005-ben volt legutóbb kiterjedt általános sztrájk, akkor három hétig tartott a munkakonfliktus. Volt ugyan három évvel később, 2008-ban is egy kisebb általános sztrájk, ám annak a támogatottsága nem haladta meg az ötven százalékot, és csak a tanintézmények egy részében tartották meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. május 22., 17:12
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mikor volt az úgynevezett pandémia akkor bezzeg tanítottak volna most meg mi a baj. Fizetés emelés jaj igen látszik az érettségi eredményen !!!!

    • User
      Dátum: 2023. május 23., 16:20
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A pandémiában is tanított a zöme a tanároknak! Sőt sokan saját számítógépjeikről, mert nem volt elég gép a sulikban több mint 1 évig! Utána kinyomtak vmi „új” gépeket elavult rendszerrel és office csomag nélkül!😂
      Hogy soknak nem sikerül az érecccsségi?! Hát aki 1es,2es médiával kerül licibe az, hogy is tudna többet kihozni magából! Ott ahol a szülő nem ül le a gyerekével tanulni de , 1 kávé mellett naphosszát szídja a pedagógust, az mire számít?! Az iskolában nincs annyi idő, hogy mindenki elsajátítsa 1formán a tananyagot! Van akinek jobb a felfogása és akár az az 50 perc+ 10-15 perc otthon elegendő, másnak meg több óra is kellene!

  • User
    Dátum: 2023. május 22., 18:06
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Naívak azok a tanárok, akik azt hiszik, hogy ez a kézi vezérlésű sztrájk értük van. Iskolapéldája annak, hogy a diploma nem mindig társul intelligenciával és ésszel az, ahogy a tanárok szinte vakon bíznak ugyanazokban az emberekben, akik már számtalanszor átverték őket és akiknek a legfőbb érdemük, hogy visszaperelték azt, ami amúgy is járt. A gyengébbek kedvéért :elveszed évközben a gyereked játékát hogy legyen mivel megjutalmazd Karácsonykor! Szóval a sztrájknak álcázott politikai csata áldozatai a tanárok lesznek,akiket simán beőrölnek, (csak a társadalmat kell szembefordítani velük) nyertesei pedig ugyanúgy a szakszervezeti vezetők! De ne legyen igazam!

  • User
    Dátum: 2023. május 22., 20:44
    ÉRTÉKELÉS: 19

    A sztràjkoló tanárok mellé állhatnának más intézmények, munkások is! Ebben az országban mindenki csak lapít! Sok termék, szolgáltatás, akár 50/100%al is drágult mégis mindenkinek „jó”!
    3 éve a Co vid volt az oka a drágulásnak, most az ukran hàború! Lassan a munkás megdőgölhet!

  • User
    Dátum: 2023. május 23., 14:54
    ÉRTÉKELÉS: 7

    ,, Felsőbb utasításra várnak „-milyen igaz! 15 évvel ezelőtt az utolsó sztrájk idején minden megyei vezető azt mondta otthon, hogy már csak ők sztrájkolnak!És fel kell adni, nem érdemes folytatni… Nagyon egyszerű módja volt a leállításnak. Egyszerre álltak le, mert minden megye azt hitte, hogy már csak ők maradtak a harctéren. Mire rájöttek, hogy átverték már késő volt. Azóta sok tanár nyugdíjba ment, de a bábmesterek ugyanazok. Rosszul hangzik, de ez az igazság. De a sztrájk soha nem az igazságról szól és nem is az alkalmazottakról! Erre előbb utóbb mindenki rájön, de arra már kikerül a rendszerből.

  • User
    Dátum: 2023. május 24., 9:14
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A bérek alacsonyak a nyugati országokhoz képest és mindenki szeretne többet keresni, jobban elni, de sajnos a teljesítmény is lassan felhígult különböző okokból. Egy ország fejlodese nagyon összefügg egy jó minőségű közoktatási rendszertől ami nálunk folytonos reform alatt áll, de sajnos nem kapják a jól működő receptet. Sajnos a diákok jegyei nem mindig tükrözik a felkészültségüket és ez az érettségin derül ki amikor vannak olyan osztályok és iskolák ahol alig egy pár diáknak sikerül a vizsgája, de évközben jó jegyeik voltak. Szerintem ennek több oka is van, de az egyik fő oka az alternatív tankönyvek és azoknak a minősége és a tanárok osztályozás a év kozben. A diák munkája, a tanulás, vannak dolgok amit szorol-szora meg kell tanulni, úgymond magolas. Ki szeretne olyan ügyvéd vagy orvos keze alá kerülni aki mindent a könyvbol keres ki amikor szüksége van rá, vagy megkapja vagy nem. A diákot alternatív könyvekből tanitsuk, van egy irány, de azért ki mit gondol fontosabbnak azt tanitsa, de a végén egy sablonos vizsga elé állítsuk és ott majd elbukik. A magán szektorban a fizetés emelés előtt eredményt kell felmutatni, és csak azután jön az emelés, de ez sem minden esetben. A munkások is nyugati fizetésrol álmodnak, de többségük soha nem éri el az országos nettó fizetést.

  • User
    Dátum: 2023. május 24., 9:46
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Sajnalom hogy szegeny tanaroknak nem eleg kezben a 3000-5000 lej fizates, napi 4-5 ora ledolgozott oraert es evente ugy kb 100-120 szabadnap , javasolom, hogy alljanak be magan szferaban kulizni napi 8-10 orat 2000-2500 lejert , garancia melett 1 napi melo utan ugy mennenek vissza a katedra melle hogy amugy porozna utannuk az aszfalt de az hogy vegzos diakokat hazakuldtek az iskolabol igy epp vizsgak elott az elarulja hogy mennyire hivatottak a szakmajuk irant !!! Az igazsagos fizetes ugy lenne egyebkent ha az eretsegin atmeno jegyek szazaleka szerint kapnanak fizetest mert csak ugy lenne meltanyos, ha 10 % a sikeres vizsgazok szama akkor 10 % fizu – es ennyiha meg 100 % akkor azzal aranyos berezes, garancia melett hogy abban az esetben sok iskolaban ahol a sikeresen eretsegizok szama nagyon kicsi vagy nulla ez a szam megnovekedne es lehetne beszelni sikeres eretsegirol is !

  • User
    Dátum: 2023. május 24., 13:51
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nem lett volna szabad megengedni ezt a hatalmas fizetesek kozotti kulombseget!Amig valaki 1000 lejt kap fizeteskent addig a masik50000 vissz haza.Lehet hogy az 1000 lejes munkas munkaja sokkal szuksegszerubb mint az utobbie.Pl:utcasepro vs.politikus!!!Egy orszag ket rendszer !?Ps:az a tanar {ok} amelyik vizsgakon 2,3,4 esre „tud”szinten varja a fizetes emelest?

  • User
    Dátum: 2023. május 24., 23:10
    ÉRTÉKELÉS: 12

    9.46! Szép eszmefuttatás! 5 órát tanít és a többség akár napi ugyanannyit készül a következő napra!!!! Nem lehet öööözni a kölyök előtt! Próbáld ki a munkádról beszélni 50 percben pl tükör vagy kamera előtt! Menne?! Kétlem….. A pap heti 1x, 2x misézik, deeeeee….😎 10%-10%…. ezt most, hogy próbáljam elmesélni 1 genetikai söpredéknek?! A tanítás nem pantalló varrás, vagy köcsög készítés! Ha nem sikerül kidobom!
    Ez a sztrájk a politikáról szól! Itt nem a tanár akart sztrájkolni! Ebben a szép országban hatalomátadás van! A héten a tanárok pofáját szídják, majd jönnek a magyarok, 1-2 zászlós, vagy szoborügy és kit is érdekel, hogy a tanárok fele minimálbér körüli összegért dolgozik? Aki 1 életet ledolgozott tisztességesen 1.000 lej körül kap nyögdíjat, de a barnábbja szocsira szinte kap annyit, betegnyugdíj, unyiós pótlék, fapénz, kölyökpénz, etc! A barikád túloldalán a sok többtízezer lejes fizetés, eu pályázatok,stb,stb!!!! Sok szemianalfabéta bezsebelt 40,70, 200.000€ körüli összegeket és most feszít!!!! Azokra senki nem haragszik?! A sok tisztességes munkás ezekért dolgozik 5ből, legalább 4 napot! Kitartást!!! Kórogó gyomorral szidjátok a tanárt!!! Ha annyira fényesnek tünik ez a „karrier” hajrá!!! El kell menni versenyvizsgára!!!! 20-25 könyvecskét kiolvas, 4h alatt papírra veti, oszt szeptemberben kezdheti is!!!!! Minimum 5öst kell elérni, hanem 1 fordulóban kimarad, mint a ” nu te supăra” játékban! 7fölötti jegyre nem sokan hajtanak, mert a legtöbb állás 1 évre szól!!!!! Isj covasna/titularizare! Itt lehet informálódni! Ilyen észkombájnokra mindig szükség van!!! ” éretségi” ahogy nevezi az köll, igaz tudtommal oda érettségi kell és legalább 3,4,5 éves egyetem! Kitartást! Szeptemberben én állom az első kávét! Hamar berázódik! 1, 2 h, majd lyuk, szünetben szolgálat, addig kiszellőzik a feje, előkészíti a következő óra anyagát, beleteszi a lelkét, közben a kölyök a pad alatt tapizza legújabb telóját, miközben 2 az orrát túrja, energiaitalt szürcsöl, miközben az „underármos”😁😂 sapiját igazgatja és a tanár megjegyzését elemezgeti hangosan…apám többet keres, ez hülyeség amit tanít, hol veszem hasznát,…hát otthon biztos nem, viszont az életben az előrejutásért kell tudni!!!! A tanügy rég csak gyerekmegőrző legtöbb helyen! Igaz az igények nőttek. Szünetben nyított kapu, fumiklub, 1-1 könnyű italos, pipa,akár fűves….,trágárkodás, képmutatás, divatbemutató, stb

  • User
    Dátum: 2023. május 25., 5:40
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Sztrájkolnak hát persze,olyat még nem lehetet hallani a történelem során,hogy egy tanár meg legyen elégedve a fizetésével, miközben évente több mind négy hónapot szabadsagol.De ha már sztrájk csatlakozón hozzá a mindenki aki elégedetlen a fizetésel,például a varodasok akik havi 1500lejer dolgoznak,ami nem ér fel egy tanári fizetéssel,vagy a bezinkutasok ahol csak nem lehet fel venni versenyt egy tanári fizetéssel,vagy a pékségbe dolgozók akik tényleg meg érdemelné K a fizetés emelését.

    • User
      Dátum: 2023. május 25., 10:17
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Igaza van!Az a tanár aki ilyen helyesírással átengedte nem is érdemele meg a fizetését!
      Egy ilyen rövid szövegben 5 ordító helyesírási hibát elkövetni…varodasok,lehetet,csatlakozól,fizetésel,meg érdemelne,pékségbe(pékségben helyett).

  • User
    Dátum: 2023. május 25., 17:38
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Egy jól bevált módszer a sztrájkok ellehetetlenítésére a hasznos idióták mozgósítása, aktíválása! Hogy miről ismerhetők fel? Négyszer oltott, ukrajnapárti, klímarettegő mainstrem-moslék fogyasztó, önálló gondolkodásra képtelen médiamunkások!