Hirmondo

Kulturális ajánló

Kulturális ajánló

A Mi lennék nélküled? című darabot mutatják be április 25-én, hétfőn 19 órai kezdettel a Művelődési Központban, a Gyulai Várszínház előadásában. A darabot írta, rendezte és előadja Szilágyi Enikő, Jászai Mari emlékiratainak felhasználásával.

Az előadás egy Jászai Mari naplójából, vallomásaiból és Szilágyi Enikő mai reflexióiból készült darabot visz színre. Az erdélyi származású színművésznő Románia és Magyarország színházai után játékával és énekével a legrangosabb nyugat-európai színpadokat is meghódította. 2017-ben a Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma Művészet és Irodalom Lovagrend kitüntetésben részesítette. 2020-ban a Gyulai Várszínházban mutatta be a Trianonra emlékező előadói estjét, de láthattuk a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Eltűntek című darabjában is, jelenleg a budapesti Operettszínház Nine című előadásában szerepel. A Jászai Mari emlékét és egyúttal Petőfi Sándor emlékét is megidéző előadással a művésznő tükröt kíván tartani a jelen kulturális életnek, a nemzetét és nemzete érdekeit megtagadóknak, illetve az azt féltve óvóknak.

A 2022–23-as Petőfi-emlékévben különös aktualitással bíró előadás bemutatja, hogyan látta száz évvel ezelőtt, és hogyan látja ma egy magyar színművész a színház, az anyanyelv és a nemzeti kultúra fontosságát, szakmájának kiküszöbölhetetlen nehézségeit, az igazságkeresés konfliktusait, a művészi minőség igenléséért folytatott nemes harcot, a protekcionizmus elleni kétségbeesett küzdelmet, amelyeket a szakmai elismertség és siker sem feledtethet? Hogyan lehet, ha lehet megmaradni nemzeti értékőrzőnek a globalizáció mindent elsodró viharában? – efféle és még sok más izgalmas kérdéssel szembesíti nézőit a Gyulai Várszínház produkciója.

A jegyeket a Városi Művelődési Házban lehet elővételben megvásárolni, vagy a 0744.364.250-es telefonszámon, hétköznapokon 8–16 óra között, pénteken 8–13 óra között. A jegy 25 lejbe kerül, nyugdíjas- és diákkedvezménnyel pedig 20 lejbe. Az előadásra érvényesek a színházbérletek.

Hozzászólások