Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyerekésszel

Tizennegyedik Lajos, mestersége szerint francia király, annak idején parancsot adott, hogy csemetéje számára bölcs tanácsadók írják át a világ tudós könyveit, hogy porontya is megértse azokat. Innen a kifejezés – ad usum Delphini –, a trónörökös számára, vagy még világosabban, hogy bármilyen lütyő felfogja. Ahogy az örökifjú, fékezhetetlen agyú Lendvai Ildikó fogalmazott: „lassan mondom, hogy mindenki, még Orbán is megértse: nem lesz gázáremelés”. (Aztán lett, nyolcszor.) Engedje meg a kedves olvasó, hogy én is lehajoljak a kisgyerekek szintjére, úgy beszéljek nagy dolgokról, sőt, megoldandó feladatokat javasoljak.

 

  1. Donald Trump felmond egy nemzetközi klímavédő egyezményt. Szidják, mint a bokrot, bár az egyezmény eddig sem hozott sok eredményt. Minél gazdagabb egy ország, annál nagyobb áldozatot jelent a betartása. Szóval temérdek pénzt. És most tessék elképzelni a következő helyzetet. Önt, legyen felnőtt olvasó vagy kisgyerek, egy sportversenyre hívják, vegyen részt. Ön és még egy versenyző szigorúan kötelesek betartani a szabályokat, két másik ideiglenesen fel van mentve néhány szabály alól, az ötödikről pedig mindenki tudja, hogy ilyen apróságokkal nem foglakozik. Ezeket tudva, ön elindulna a versenyen? Merthogy a fejlett államoktól szigorúságot várnak el, egyes fejlődő országoknak elnéznek sok mindent, mások pedig magasról pottyantanak az előírásokra. Ön feláldozná adófizetői pénzét a korrektség oltárán?

2a. Az Iszlám Állam nem titkolja, fel akarja égetni Amerikát, Európát, Oroszországot, most már Iránt is. Amerika és Európa eközben fel szeretné falni Oroszországot (és fordítva is erősen zötyög a szerelem), Amerika egy kanál lében szívesen megfojtaná Iránt stb.

  1. Egy bibliai történet szerint egy alkalommal a szírek, az ammoniták és a moábiták elindultak az izraeliták ellen, akiknek semmi esélyük sem lett volna a kegyetlen, barbár, pusztítani kész túlerővel szemben. Csakhogy a támadók időközben hajba kaptak és – kettő egy ellen, majd mindegyik mindenki ellen alapon – kinyiffantották egymást. Az izraelitáknak csak annyi dolguk maradt, hogy harc nélkül bevonuljanak azok táboraiba, a zsákmányt összegyűjteni.
  2. Házi feladat: mondjátok meg, gyerekek, mi történik egy házzal, amelyben a családtagok, bár tudják, hogy kívül rablók leskelődnek, mást sem csinálnak, mint veszekednek, és egymás haját cibálják? Lehetséges válaszok: vagy a rablók kezébe kerül; vagy végre a háziak összefognak, de már késő.

3a. Kezdő villanyszerelő rosszul tesz fel egy kapcsolót, a főnöke kirúgja. Figyelmetlen állatgondozó keze alatt megdöglik egy bakkecske, kirúgják. (A gondozót, nem a kecskét, annak már annyi.)

  1. Az FBI, a CIA főnökei siránkoznak és esküdöznek, hogy orosz hackerek befolyásolták az amerikai elnökválasztást. Mint a bölcsődében, ha egy kétéves gyerkőc beindítja a bőgőmasinát, rázendít az egész társaság. Mint falun éjjel, ha egy girhes kutya vonítani kezd, alszegtől felszegig a teljes ebtársadalom belép a kórusba, a francia kémelhárítás főnökei is az oroszokra fogják a gonoszkodást, sőt, a Baltikumtól az Atlanti-óceánig a hivatalos James Bondok előre nyavalyognak, milyen disznóságot fognak csinálni Aljosáék. És nem dobják ki őket, ötszáz–ötszáz beosztottjukkal egyetemben, bár több pénzzel rendelkeznek, mint egy-egy fejlődő ország néhány éves költségvetése, a hifi és sci-fi kütyükről nem beszélve. Találjátok ki, gyerekek, miért nem?
  2. Egy kis segítség, mert nehéz a kérdés. Vegyétek figyelembe, hogy azokat sem dobták ki, akik hónapokon át magyarázták és bizonygatták Szaddám Husszein atom- és biológiai fegyvereit, és aztán kiderült, hogy az irakiak amolyan negyvennyolcas muskétákkal voltak felszerelve.
  3. Ha egy nyolcadikos diák az országos felmérőn (dehogy egy, ötven, hetven!) – komoly vizsga, kamerás felügyelet – alig ér el egy kettőst, és egy héttel az évzáró előtt a katalógusban hármasai–négyesei vannak, hogyan gömbölyödnek egy hét alatt a hármasok nyolcasokká, hogy a gyerek átmenjen? Karikázzátok be a helyesnek vélt válasz(oka)t!
  4. A lusta pimasz mintadiákká táltosodott. b. Harry Potter besegített. c. A tanár bácsi a hasára ütött, onnan szöktek ki a jegyek. d. Ülünk, lubickolunk a hazugságban, de nyakig.

Jó munkát, gyerekek! A szülők súghatnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás