Hirmondo

Korlátokat szerelnek

Korlátokat szerelnek

A jobb idő beálltával a kézdivásárhelyi önkormányzat városgazdálkodási osztálya jó pár munkálatot kezdett meg, egyike ezeknek a gyalogosok védelmét szolgálja.

A fentiek tükrében védőkorlátokat szereltek a Dózsa György és Ady Endre utcák találkozásánál, a tegnap pedig járdafelújításba kezdtek a Református Kollégium szomszédságában levő, a Vöröskereszt székhelyéül szolgáló épület előtt. Molnár Cornel, a városgazdálkodási osztály vezetője érdeklődésünkre elmondta: a gyalogosok biztonsága a cél, ezért építik a korlátokat. A beígért útszélesítésre vonatkozó kérdésünkre azt válaszolta, ez meg fog történni, viszont a munkálatot nem a hivatal alkalmazottai végzik majd, azt egy erre szakosodott cégnek adják ki.

Hirdetés
Hirdetés

Mint ismeretes, a városháza a forgalom zökkenőmentessé tétele érdekében két villanyrendőrt üzemelt be a Molnár Józsiás és Dózsa György, valamint az Ady Endre és Torjai utcák kereszteződésénél. Az elképzelés egyelőre nem igazán vált be, kiderült, hogy a rendszer további finomításra szorul.

Hozzászólások