Hirmondo

2017. december 4.

A múltból tanulni kell

A múltból tanulni kell

Nézzünk szembe a múlttal, okuljunk a tévedésekből, hangzott el az EMNP által kezdeményezett lakossági fórumon, amelyen számba vették, hogy az erdélyi magyar közösség „nagykorúvá válása óta” mit sikerült elérni, és mit miért nem. A Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvényen felszólaltak azoknak a szervezeteknek a képviselői, akiknek támogatásával 2007-ben független jelöltként jutott be az Európai Parlamentbe Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Túlélte a csoportkört a SIC

Túlélte a csoportkört a SIC

Óriásit hajrázva bravúros győzelmet aratott csütörtökön a szurkolói által szárnyakra kapó Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, amely az Európa-kupa csoportkörének utolsó felvonásában 64–57 arányban legyűrte a szlovák Pieštanské Čajkyt a Sepsi Arénában, ezáltal másodikként továbblépett a D-csoportból. Tegnap este már Szatmárnémetiben játszottak bajnokit a lányok, ahol ismét taroltak és hibátlanul tartották eddigi mérlegüket.

Küzdeni kell a sikerért

Küzdeni kell a sikerért

Ma este hazai pályán próbálja megszakítani 11 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját a Sepsi OSK, amely az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának zárómérkőzésén a fővárosi Dinamót látja vendégül a brassói Ifjúsági Stadionban. A 20.45-kor kezdődő összecsapáson fontos lenne ismét bajnoki pontokat szerezni a piros-fehér mezeseknek, Eugen Neagoe és Issa Thiaw bizakodóan nyilatkozott esélyeikről.

Közel ötszázan a Kézdi-kupán

Közel ötszázan a Kézdi-kupán

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub és a Bíbor Sportklub partnerségben a helyi önkormányzattal szombaton 19. alkalommal hozta tető alá a cselgáncsozók Kézdivásárhely-kupáját. A városi sportcsarnok zsúfolásig megtelt, közel 500 sportoló mérte össze erejét hat szőnyegen. A szervezők a legkisebbeknek is megadták a versengés lehetőségét, a 2011–2013-ban születettek is tatamira léptek, hogy bátorságot nyerjenek és tapasztalatot szerezzenek.

Gyakorlás és koncertek között

Gyakorlás és koncertek között

A sepsiszentgyörgyi Szőcs Botond a helyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte a középiskolát, jelenleg a brassói Transilvania Egyetem negyedéves hallgatója Stela Drăgulin osztályában. A 22 éves, számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazott zongoraművésszel a 38. Vigadó Hangszín keretében a Kosztándi Képtárban rendezett Chopin és Rachmaninov, a romantizmus két legendája című koncert után beszélgettünk.

Pályafutás – vesszőfutás

Pályafutás – vesszőfutás

A latin curriculum vitae önéletrajzot, életrajzi vázlatot jelent, de ma nem feltétlenül ezek, hanem többnyire a szívi fordul elő beszédünkben. Hosszú ideig az önéletrajzé volt az elsőség, nemcsak álláskereséskor csatoltuk a kéréshez, folyamodványhoz, de a letűnt rendszer párt- és állami szervei is taktikai meggondolásból íratták ezeket, például a „verifikálások”, a nagy tisztogatások és leszámolások alkalmával, például az 1950-es években, illetve olvasták, sőt a párt éppen aktuális irányelvei szerint értelmezték a kiszemelt áldozatok önéletrajzait.