Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Talpalat(t)nyi teszt

Asztaltársaság számára akár fogadás vagy rögtönzött vetélkedő tárgya lehet az alábbi egyszerű próbatétel. Részvételi korhatár nemigen létezik, noha van néhány alapfeltétel. Akinek egészséges a lába, szinte bárhol elvégezheti.

Figyelem, kezdődik! Tessék egyenesen megállni, ahogyan vigyázzálláskor szokás. Egyik lábát a másik mellett emelje, csúsztassa fel arasznyira. Sima. Mi ebben a különös? Most pedig hunyja be a szemét. Nos? Tapasztalatok szerint az embe­rek többsége néhány másodperc alatt „eldől”, vagyis a dőlést, esést muszáj kivédenie azzal, hogy felemelt lábát is a talajra, padlóra teszi. Na és persze, az is jó megoldás, ha a szemét kinyitja. A gyakorlatot ajánlatos minden olyan éles, törékeny tárgytól távol próbálni, ami balesetveszélyes lehet. Gyenge bokákkal, ínszalagokkal nem ajánlatos a gyakorlat. Lehet cifrázni azzal, hogy a két tenyerét a feje fölött összeérinti.

Az egyszerűsítve leírt teszt sportvetélkedőnek is kiváló, de elsősorban egészségfelmérő. Nyilván, nem székely találmány, hanem ázsiai. A nemzetközi elnevezése Jin Ji Du Li, a népszerűsítője Zhong Li Ba Ren kínai orvos, aki részletes ismertetőt is megfogalmazott arról, hogy mit mutathat a gyakorlaton elért eredmény. Például azt, hogy amennyiben a 40–45 éves személy nem bírja 10 másodpercig csukott szemmel, fél lábon megállni, a teste öregebb a naptári életkoránál, bizonyos szervei nem megfelelően működnek. Tíz másodperc?! Potomság, gondolhatja, mondhatja bárki, ám előbb tessék kipróbálni! Megfigyelhető, hogy ugyanaz a személy gyökeresen más-más időeredményeket érhet el a jobb és a bal lábával.

Azoknak, akiknél lehangoló vagy éppenséggel ijesztő eredményt mutat a Jin Ji Du Li-teszt, van jó hír is. A legfeljebb 5–10 másodperces (nagyon gyakori!) időeredmény nem a végzet, nem jelent ítéletet. Napi, heti rendszeres gyakorlással az időeredmények jelentősen javíthatók, el lehet érni mindkét vagy legalább egyik lábbal a 2 perces időt. Kegyes csalást is elkövethet, aki előzetes gyakorlás után hívja próbatételre családtagjait, barátait. Nemcsak teszt, nemcsak mókás versenypróba, hanem gyógymód is magas vérnyomás, cukorbetegség, gerincproblémák, immungyengeség stb. esetén. Akkor hát talpra, magyar!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük